Az elmúlt évek szakszervezetekkel való hadakozásai és az Eurowings márka bevezetése után pozitívan látja a Lufthansa jövőképét a csoport vezetője, az eredmények már most látszanak.
A légitársasági csoport első embere a Flightglobalnak adott terjedelmes interjúban arról beszélt, hogy most már megengedhet magának egy-egy mosolyt, mivel sikerült megoldani két fő problémát is, amelyet 2014-ben, kinevezésével megörökölt. Az egyik a szakszervezetekkel való vita a kollektív szerződésről, a másik pedig a diszkont légitársaságok előre nyomulása Európában.
Spohr azt mondta, a szakszervezetekkel a vita több százmillió euró kárt okozott, és évekbe telt, amíg lezárták, de ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy reagáljanak az új kihívásokra és csökkentsék a költségeiket. A hajózó személyzetre vonatkozó ksz ugyanis még abból az időből való volt, amikor a Lufthansa még állami vállalatként működött, a helyzet azonban azóta megváltozott.
Arról nem is beszélve, hogy Spohr a cégcsoportot decentralizálta, és kiszervezték a nem szigorúan személyforgalommal kapcsolatos tevékenységeket, így az áruszállítást, az IT-vel foglalkozó leányvállalatot is.
Az erős fapados forgalom miatt a nagy cégek is kénytelenek voltak csökkenteni költségeiket, ebben pedig kulcsszerepet játszik a bér jellegű kiadások mérséklése a kollektív szerződéseken keresztül. Ez is része volt a Score nevű programnak, amelynek egyes elemei még végrehajtásra várnak.
hét új útvonalon indítanak jártatokat a téli menetrendben.
Frankfurt – Pamplona (PNA)
• Heti négyszer (hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap, 2017. november 6-tól)
Frankfurt – Genova (GOA)
• Heti háromszor (kedden, csütörtökön és szombaton, 2017. október 29-től)
Frankfurt – Bari (BRI)
• Heti háromszor (hétfőn, csütörtökön és szombaton, 2017. október 29-től)
Frankfurt – Catania (CTA)
• Heti kétszer (szerdán és vasárnap, 2017. október 29-től)
München – Glasgow (GLA)
• Heti négyszer (hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap, 2017. október 29-től)
München – Nantes (NTE)
• Naponta (2017. október 29-től)
München – Santiago de Compostela (SCQ)
• Heti egyszer (vasárnap, 2017. október 29-től)
Ezen a ponton kapcsolódik a második nagy kihívás is a tennivalók közé, a Germanwings, majd később az Eurowings márka megerősítése, amellyel nem csak a fapados forgalomra, hanem az öböl-menti cégek és a Turkish Airlines megjelenésére is reagáltak. Ezek a társaságok ugyanis a Lufthansa-központ Frankfurton és Münchenen kívül rendkívül sok utast szívtak el, mert jobb csatlakozásokat tudtak garantálni.
Nem elhanyagolható tény az sem, hogy az Eurowings megerősítésével ez lett az első fapad-hosszútávot teljesítő cég, így ezt a piacot is idejekorán lefedték.
Spohr már a frankfurti Ryanair-verseny miatt sem aggódik, szerinte az Eurowings versenyképes terméket dobott a piacra a diszkontokkal szemben.
Emellett persze Spohr szerint törődni kellett a „körítéssel” is, vagyis a kabintermék fejlesztésével és az informatikai háttér fejlesztésével, hogy jobb terméket tudjanak az utasoknak kínálni, akiket új csatornákon is el kell tudniuk érni. Most már erre is van idő, a cél pedig, hogy minél jobban fejlesszék a Lufthansa prémium termékeit.
Mára az alapozó munka véget ért és a Lufthansa momentán nem tesz mást Carsten Spohr szerint, mint learatja az elmúlt három év kemény munkájának gyümölcsét. Erre bizonyíték az, hogy az első félévben minden eddiginél nagyobb, 60 milliós utasforgalmat bonyolított a társaság, a járatok kihasználtsága is rekord szinten volt a félév végével, így a pénzügyeik is sokkal jobban állnak, nem meglepő, hogy felfelé módosították a profitkilátásaikat.
Spohr azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei évre vonatkozó optimizmusa nem a költséghatékonyságból, hanem a marzs javulásából ered, ez pedig annak köszönhető, hogy
jó terméket tudnak kínálni a magas haszonkulccsal működő transzatlanti járatokon.
A Lufthansa ugyanis kiemelt figyelmet fordít a felsőbb szegmensekre részben azzal, hogy 100 prémium széket tart fenn nagyobb gépein a hosszútávú járatokon. Nem csak amiatt teszi ezt, mert nagyobb a haszonkulcs, hanem azért is, mert kimutatásaik szerint jobban fejlődik a piac az átlagnál.
Ezt az is alátámasztja, hogy a Lufthansa idén ötcsillagos minősítést kapott a Skytraxtől, Európa legjobb légitársasága lett, abszolút értékelésben pedig a hetedik helyet szerezte meg.
A társaság jövőjével kapcsolatban Spohr azt mondta, további konszolidációra lát lehetőséget, mivel az öt legnagyobb légicég a piac 43 százalékát fedi le.
Az viszont szerinte elképzelhetetlen, hogy 90 százalék körülire ugorjon ez az arány, mint ahogy az Egyesült Államokban. Ezen a ponton említette meg a Brussels Airlines beolvasztását az Eurowingsbe. Szerinte a két cég abban hasonló, hogy hibrid modellben működnek, most azon dolgoznak, hogy minél több szinergiát teremtsenek a két vállalat között.
Azt sem tartotta kizártnak, hogy újabb és szorosabb együttműködést kötnek az öböl-menti légitársaságokkal, Spohrnak egy feltétele van: win-win ajánlatot kell adnia a partnernek, azaz mindkét félnek nyernie kell az üzleten. Ha ez így marad, akkor biztosan lesz még együttműködési megállapodás a közel-keleti cégekkel és másokkal is – szögezte le hozzátéve, hogy az interkontinentális járatokról a bevétel 75 százaléka már most is különböző kereskedelmi együttműködéseken keresztül folyik be.
Rossz híreket közölt az Airbus számára Carsten Spohr, leszögezte ugyanis, hogy a Lufthansa-csoportnak nincs igénye újabb A380-asokra, annak ellenére, hogy az utasok nagyon szeretik a Superjumbót.