Címke: Airbus vs Boeing
Nem indultak újra a Boeing üzemei, az Airbus messze van az átadási céljától
Noha a sztrájk november elején befejeződött az amerikai gyártónál, még mindig nem indult újra a termelés a rentoni és everetti üzemekben, az Airbusnak pedig nagyon bele kell húznia decemberben, hogy elérje az éves gépátadási célját.
Továbbra is nehéz helyzetben van mindkét nagy repülőgépgyártó
Az Airbus 497, a Boeing mindössze 291 kereskedelmi repülőgépet adott át 2024 első kilenc hónapjában, az európai cég viszont több mint kétszer annyi megrendelést szerzett, mint amerikai riválisa.
Az Airbus és a Boeing is gyengébben teljesített a vártnál az első félévben
Az Airbus 323, a Boeing mindössze 175 kereskedelmi repülőgépet adott át 2024 első felében, az európai gyártó értékesítésben is messze felülmúlta amerikai riválisát.
Az Airbus nőtt, a Boeing nagyot zuhant az első negyedévben
Az idei első három hónapban a Boeing 83 kereskedelmi repülőgépet adott át, míg az Airbus 142-t, és az értékesítésben is az európai cég teljesített jobban.
Az Airbus 2023-ban is mindenben lekörözte a Boeinget
A két legnagyobb gyártó közül az európai 735, az amerikai 528 kereskedelmi repülőgépet adott át tavaly, előbbi 2094, utóbbi pedig 1576 példánnyal növelte megrendelésállományát, nettóban számolva.
Jelentősen lemaradt a Boeing az Airbushoz képest
Az Airbus 488, a Boeing 371 repülőgépet adott át az első három negyedévben, megrendelésállományát pedig előbbi 1241, utóbbi 724 példánnyal növelte.
Az eladások és az átadások számában is megelőzte riválisát az Airbus
Az év első felében az Airbus 316, a Boeing 266 repülőgépet adott át, megrendelésállományát pedig az európai cég 1044, az amerikai viszont csak 415 példánnyal növelte.
Megelőzte a Boeing az Airbust az első negyedévben
Több kereskedelmi repülőgépet adott át januártól március végéig a Boeing, mint az Airbus, de megrendelésekben az európai gyártó teljesített jobban.
Túl van a legnehezebb évein a Boeing, de 2022-t is az Airbus nyerte
Az Airbus 661, a Boeing 480 kereskedelmi repülőgépet adott át 2022-ben, a lemondások után az európai cég 820, az amerikai pedig 774 példánnyal növelte megrendeléseit.
Belehúzott a Boeing, de nem érte utol riválisát
Az amerikai gyártó 51 kereskedelmi repülőgépet adott át múlt hónapban, de az első félévet tekintve ebben és az értékesítésben is jelentősen elmaradt az Airbustól, a 787-esek átadása pedig már egy éve áll.
Airbus vs Boeing – Élénk volt a március a gyártóknál
A járványból való kilábalás jeleként a szokásosnál mozgalmasabb hónapot zárt értékesítés és gépátadás szempontjából mindkét nagy gyártó, de negatívumok is megfigyelhetők.
Airbus vs Boeing – Az Aeroflot még szerzett egy új gépet a szankciók előtt
A januárihoz képest élénkebb hónapot zárt mindkét nagy gyártó, de az ág is húzza őket, és nem tudni, milyen hatása lesz az orosz szankcióknak az amúgy is megrogyott beszállítói hálózatra.
Airbus vs Boeing – Amerika bekezdett 2022-ben
Az eladások és átadások terén is jobban teljesített az év első hónapjában a Boeing az európai versenytársához képest, a kulcsszereplő mindkettejüknél a Qatar Airways.
Airbus vs Boeing – Bivalyerős novembert zárt az európai gyártó
A dubaji légi szalonnak is köszönhetően az Airbus háromszor annyi gépet adott el múlt hónapban, mint a Boeing, de az átadások továbbra is visszafogottak.
Airbus vs Boeing – Lagymatag októberen vannak túl a gyártók
Az előző hónapokhoz képest a géprendelésekben és átadásokban is visszafogott teljesítmény jellemezte az Airbus és a Boeing működését.
Airbus vs Boeing – Szeptember sem hozott változást az erőviszonyokban
Viszonylagos csend van az Airbus és a Boeing háza táján, az amerikai gyártó eladásokban továbbra is erősebbnek látszik, átadásokban viszont az európai cég helyzete stabilabb.
Airbus vs Boeing – Augusztusban az európai gyártó mindenben jobb volt
A nyár utolsó hónapjában az európai gyártó újra több megrendelést kapott amerikai ellenfelénél, és ismét több gépet adott át, eközben a Boeingnél újabb gondot talált a hatóság.
Airbus vs Boeing – Nem változott a felállás
A csendesebb nyári hónapokban nem változtak jelentősen az erőviszonyok az Airbus és a Boeing között, előbbi kevesebb gépet ad el, utóbbit viszont az átadásokban a gyártási nehézségek hátráltatják.
Airbus vs Boeing – 1:1 az állás az első félidő után
Az év első felében a Boeing jóval több repülőgépet értékesített, mint az Airbus, de az európai gyártó a bevételek szempontjából fontosabb átadásokban felülmúlja amerikai riválisát.
Airbus vs Boeing – Nem változott májusban az erőviszony
Az előző hónaphoz képest alig volt változás a két nagy gyártó versenyében, a Boeing több gépet értékesített, az Airbus viszont az átadásokban volt sokkal erősebb.
Airbus vs Boeing – Áprilisban újabb mélypontra került az amerikai gyártó
Az Airbus statisztikáját a Delta plusz Airbus A321neo-megrendelése dobta meg, a 737 MAX-ok elektromos hibája a Boeingét viszont ismét gödörbe lökte.
Airbus vs Boeing – Átadásban az Airbus, rendelésben a Boeing volt jobb
Több korábbi szerződés mostani véglegesítése miatt jelentős megrendelésekkel zárta a márciust a Boeing, bár csak 737-eseket adott el, az Airbus pedig inkább az átadásokban jeleskedett.
Airbus vs Boeing – Mínuszban az európai gyártó, az amerikai kezd feléledni
A Norwegian Airbus A320neo-szerződésének törlése miatt mínuszba került az Airbus eladási statisztikája, miközben a Boeing fontos megrendeléseket gyűjtött.
Felfüggesztették az Airbus és a Boeing tiltott támogatásai miatt bevezetett vámtarifákat
Az Európai Bizottság szerint a négy hónapos felfüggesztés célja, hogy a vámok tartós megszüntetéséhez szükséges belső eljárások mindkét oldalon befejeződhessenek.
Aggódik a Boeing az Airbus A321XLR biztonságossága kapcsán
Az Airbus A321neo extra nagy hatótávú változatának üzemanyag-rendszerével kapcsolatos aggályokra figyelmeztette az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséget (EASA) a Boeing.