Címlap Címkék áruforgalom

Címke: áruforgalom

A DHL-hez kerül az Etihad öt teherszállító Airbus-gépe

Az abu-dzabi légitársaság stratégiaváltása miatt leállított A330-200F-eket a német fuvarozóvállalat szerezte meg, az első példány már a sárga-piros arculatot viseli.

IATA: csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint idén az első félévben 7 százalékkal bővült a légi utasforgalom, de ez elmarad a tavaly mért szinttől.

Ötvenötödik hónapja növekedik az utasforgalom Budapesten

Június volt az ötvenötödik hónap egymás után, amikor a Budapest Airport növekvő utasforgalmat könyvelhetett el, a nyár első hónapjában 13 százalékos emelkedést mértek.

Túl van a bővülési ütem csúcsán a cargopiac

Túl van a bővülési ütem csúcsán a cargo piac, az év második felében az eddigieknél szolidabb, 3-4 százalék alatti növekedés vár a szektorra.

IATA: a gyógyszerek és az e-kereskedelem hajtják a cargo ipart 2018-ban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 2018-ban jelentősen csökken majd az áruszállítási üzletág teljesítménye, a szektort a gyógyszeripar és az e-kereskedelem fogja hajtani.

Visszatérnek a temetőből az öreg Boeing 747-esek

A fuvarozási piac élénkülése miatt sok letárolt áruszállító Jumbo új életet kezdhet, de a közelmúltban az utasforgalomból kivont példányokat már nem alakítják át.

Rekord töltöttséget hozott februárban a folyamatosan növekvő kereslet

Rekord töltöttséggel zárták a februárt az utasszállító gépek a világban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján, de az egyre magasabb kerozinárak visszavethetik a bővülés ütemét.

Kereskedelmi háborútól tart az IATA

Kereskedelmi háborútól tart a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, ha Donald Trump valóban szankciókat vezet be egyes termékek importjára. Mindez pedig az áru- és utasforgalmat is érinteni fogja.

Rekord szintre nőtt az utasszállító gépek töltöttsége

Rekord szintre nőtt 2017-ben a kereskedelmi forgalomban résztvevő utasszállító gépek töltöttsége, a legjobban Európában használják ki a gépek kapacitásait.

IATA: novemberben is jól ment a légitársaságoknak

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint novemberben is rendkívül pozitív hónapot zárhattak a légitársaságok, mivel az áru-  és utasforgalom is átlagon felül nőtt.

9 százalékkal nőtt az európai repülőterek forgalma az első félévben

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) összesítése szerint átlagosan 9 százalékkal nőtt az európai repülőtereken az utasforgalom az első félévben.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »