Címlap Címkék Kijev-Boriszpil

Címke: Kijev-Boriszpil

Röviddel a háború után visszatérne Ukrajnába a Ryanair

Az ír ultrafapados nyolc héttel az ukrajnai légtér megnyitását követően újraindítaná ottani járatait, kis idő elteltével már 30 gépet állomásoztatna az országban, és öt éven belül tízmillióra növelné ottani utasainak számát.

Több európai légitársaság is átszervezte ukrajnai járatainak menetrendjét

A fokozódó ukrán-orosz konfliktus miatt számos légitársaság úgy módosította ukrajnai üzemelését, hogy repülőgépeik és személyzetük ne éjszakázzon Kijevben.

Kijevbe indít járatokat a Ryanair Budapestről a téli menetrendben

Az ultra low-cost légitársaság járatai október 31-től hetente öt alkalommal repülnek Budapest és Kijev között.

Márciustól fokozatosan újraindítja hálózatát az UIA

Fokozatosan újraindítja nemzetközi járathálózatát az ukrán Ukraine International Airlines (UIA) március 1-től, az adatok szerint Budapestre is újra közlekedik majd júniustól.

Csernobil feletti sétarepülést szervez a Ukraine International Airlines

Rövid idő alatt elkapkodták a repülőjegyeket az érdeklődők az ukrán légitársaság járatára, amelyről az 1986-os csernobili atomkatasztrófa helyszínét tekinthetik meg az érdeklődők.

Jelentősen átszervezi járathálózatát a Ukraine International Airlines

Nagy mértékben módosít menetrendjén a Ukraine International Airlines a kijevi bázisán, hogy igazodjon a piaci környezet változásaihoz, és kiküszöbölje az orosz légtér elkerüléséből adódó problémákat.

Öt ukrán repülőtérrel is tárgyal a Ryanair

Öt ukrán repülőtérrel is tárgyalásokat folytat a Ryanair a 2019-es járatnyitásokról - mondta Michael O'Leary vezérigazgató az egyik ukrán turisztikai lapnak.

Kibertámadás okoz gondokat az ukrán légiközlekedésben

A zsarolóvírus megfertőzte egyebek között a Boriszpil nemzetközi repülőtér és az Antonov repülőgépgyártó vállalat szervereit is.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Technical Services Engineer

Skyways Technics
Hirdetés
Translate »