Címlap Címkék Willie Walsh

Címke: Willie Walsh

Több mint 40 millió légijáratra jutott hét halálos baleset tavaly

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2024-es évre vonatkozó biztonsági jelentése szerint bár az előző évhez mérve több baleset volt, az ötéves átlaghoz képest kulcsfontosságú paraméterekben is javulást mutat a légiközlekedés biztonsága.

Elutasította Schiphol forgalmának korlátozását a holland legfelsőbb bíróság

A testület szerint az európai jogszabályoknak megfelelően az amszterdami reptér zajcsökkentésénél a forgalom korlátozása helyett meg kell vizsgálni az iparági szereplők javaslatait. 

Nyilvántartást hoz létre az IATA a fenntartható üzemanyag felfuttatására

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) termelése 2024-ben megháromszorozódik, de így is a globális kereslet mindössze 0,53 százalékát teszi ki, és még mindig jelentősen többe kerül a fosszilis üzemanyagoknál.

Rekordszámú utas mellett sovány profitra számítanak a légitársaságok

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a korábbi előrejelzéséhez képest növelte a légitársaságok 2024-es profitkilátását, ugyanakkor a rekordbevétel ellenére az egy utasra jutó nyereségesség még mindig nagyon alacsony szinten lehet. 

A második negyedévben is erős növekedés várható a légiáru-szállításban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai a cargo iránti kereslet erőteljes éves növekedését mutatják a második negyedévben, a számos gazdasági bizonytalanság ellenére.

Folyamatosan növekszik a légiutazás iránti kereslet

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján az elmúlt 36 hónap mindegyikében bővült a légiutazás iránti kereslet világszerte, Európában az év eddigi részében 10 százalék feletti az érték.

Idén visszatér a növekedés a légitársaságok piacán

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján a globális utasforgalom mintegy 6 százalékkal maradt el a járvány előtti szinttől tavaly, a légiáru-szállításban keresletcsökkenés tapasztalható az előző és a 2019-es évhez is.

Nagyrészt kiheverte a légiközlekedés a világjárvány sokkját

Az IATA szerint idén 23,3 milliárd dollár lesz a légitársaságok nyeresége, jövőre az utasok száma meghaladja 2019-est, de a magas költségek miatt a nettó profit csak kis mértékben növekszik majd.

Több mint 3,5 millió percet késtek júniusban az Európa légterében repülő járatok

Járatonként átlagosan 3,7 perces késést regisztrált az Eurocontrol a kontinens légterében múlt hónapban közlekedő összesen több mint 960 ezer járatnál, és noha tavalyhoz képest javulás van, a légitársaságok elégedetlenek.

Erősödik az utasforgalom, de mérsékelt a cargo iránti kereslet

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai alapján májusban a globális utasforgalom alig 4 százalékkal maradt el a járvány előttitől, a légiáru-szállításban pedig a második félévben kezdődhet javulás.

Walsh: Alig egy New York-i metrójegy árát keresik utasonként a légitársaságok

Az IATA vezetője szerint a világjárvány elmúltával és a határok megnyílásával, a gazdasági bizonytalanságok ellenére a légitársaságok jó úton vannak a nyereséges, biztonságos, hatékony és fenntartható jövő felé.

Növekvő utasforgalom és lassuló keresletcsökkenés a légiáru-szállításban

Az IATA áprilisi adatai alapján globálisan az utasforgalom meghaladta a járvány előtti szint 90 százalékát, és a cargo-piac is javuló tendenciát mutat.

Bíróságon támadják a légitársaságok az amszterdami reptéri korlátozást

A KLM mellett több más légitársaság és szakmai szervezet is vitatja a holland kormány döntését Schiphol forgalmának drasztikus korlátozásáról.

IATA: több mint háromszorosára nőtt a légitársaságok forgalma a tavalyihoz képest

Az Európán belüli forgalom szezonálisan kiigazítva már meghaladja a járvány előtti szintet, globálisan pedig annak 70,8 százalékát éri el.

Az Emirates vezére szerint 2023-ban szűnhet meg a légiközlekedési káosz

Tim Clark a Farnborough-i Légiszalonon beszélt erről, Willie Walsh IATA-főigazgató pedig egyetértett vele abban, hogy a problémák oka a rossz tervezés.

IATA: Rövidesen megoldódhat az európai és amerikai szakemberhiány

Már mostanáig annyi késést regisztrált az Eurocontrol, mint 2019-ben a teljes évben, pedig a járatok száma még negyedével elmarad a járvány előttihez képest.

Ötven 737 MAX-ot rendelt és még százra opciót szerzett az IAG-holding

A megrendelt 25 darab Boeing 737 MAX 8 200 és 25 darab 737 MAX 10 2023 és 2027 között érkezik a flottába, de még nem tudni, mely taglégitársaságokhoz.

Tízéves csúcsra ért a cargo, és az utasszállítás is jobb volt tavaly 2020-hoz képest

Legutóbb 2010-ben volt példa akkora keresletnövekedésre az áruszállításban, mint amit 2021-ben az IATA mért, adataik szerint az utasforgalom pedig a vártnak megfelelően alakult.

Fapados és hálózatos üzemelésről, reptéri díjakról vitáztak a Párizsi Légi Fórumon

A részben online megtartott Párizsi Légi Fórumon több kerekasztal-beszélgetést is tartottak, amelyeken a légitársaságok, repülőterek működése és a közeljövő kihívásai voltak fókuszban.

Csak szeptemberben indulhat el az új olasz nemzeti légitársaság

Az uniós egyeztetések elhúzódása miatt hírek szerint alig van esély arra, hogy a nyári csúcsidényben elinduljon az Italia Trasporto Aero (ITA), az Alitalia utódja.

Pár lépéssel felére csökkenthető a repülés károsanyag-kibocsátása

Az Eurocontrol új tanulmánya szerint néhány intézkedés bevezetésével a lehető "legzöldebbé" tehető a légiközlekedés, ám ehhez olyan összefogásra lenne szükség, amely ma nem kivitelezhető.

Willie Walsh: Csak az utasokban bízhat a légiközlekedés

Európában csődök, kiéleződő verseny és hatékonyabb légitársaságok lesznek a járvány után Willie Walsh, az International Airlines Group nyugdíjba vonult vezetője szerint.

Elvennék a British Airways néhány résidejét a kirúgások miatt

A British Airways egyes heathrow-i slotjainak elvétele is felmerült egy brit parlamenti vitában, miután a Union szakszervezet erre kérte a kormányt, mert a cég támogatást vesz igénybe, mégis leépítéseket tervez.

Ellenzi a brit karanténtervet a Wizz Air és az IAG vezetője is

Negatív vírusteszthez kötné az Egyesült Királyságba belépést a kötelező karantén helyett Váradi József, de a brit kormány ötlete ellen az IAG-holding vezetője, az Easyjet és a Heathrow-reptér is felemelte szavát.

Még csak most jön a koronavírus-járvány hatásának legjava

Az európai légitársaságok szerint még csak most jön a koronvírus-fertőzés hatásainak legjava, de nyárra már nyugodt piaci környezetet várnak, elemzől úgy vélik, ekkora csökkenésre 2001. szeptember 11-ét követően sem volt példa.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.
Hirdetés
Translate »