Mintegy 15 százalékkal csökkentek a késések az Eurocontrol által felügyelt európai légtérben az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, de a helyzet koránt sem rózsás.

Az európai áramlásszervezésért is felelős Eurocontrol friss adatai azt mutatják, hogy az első félévben 5,3 millió járat használta az európai légteret, júniusban újabb havi átlagos rekord született: naponta átlagosan 34 600 járat közlekedett.

A forgalom növekedési üteme az év hatodik hónapjában mindössze 1,4 százalék volt, így az éves bővülési ütem 2,8 százalékra csökkent.

Az Eurocontrol adatai szerint az érkező repülőtéren számolt átlagos késés az első félévben járatonként 11,6 perc volt, 14 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Emellett a járatok 77 százaléka érkezett meg pontosan, 1,1 százalékponttal több, mint tavaly az első félévben. Az átlagos, légiforgalmi áramlásszervezésből fakadó késés járatonként 1,91 perc volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

Júniusban a kimutatások szerint 124 633 perc késés keletkezett összesen a hálózaton, 7,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanilyenkor.

A legtöbb késést továbbra is a karlsruhei irányító központ okozza, naponta átlagosan 8200 perc késés írható a német központ számlájára. A második helyre a bécsi repülőtér „futott be”, a harmadik helyen Marseille végzett, a negyedik hely a langeni, az ötödik a HungaroControl által irányított magyar légtérnek járt ki: a magyar szakemberek főként kapacitáshiány miatt naponta átlagosan 2683 perc késést okoztak.

Illusztráció. (Forrás: Eurocontrol)

A legnagyobb forgalombővülést júniusban a lvivi központ területén mérték, 26,3 százalékkal közlekedett több gép, mint egy évvel korábban, a legnagyobb csökkenés a jereváni irányító körzetben volt, 20 százalékkal kevesebb gép használta a légteret. a magyar légtér fölött júniusban 4,2 százalékos csökkenést mértek, a nyár első hónapjában mintegy 2800 járat közlekedett Magyarország fölött.