Visszatér Budapestre a Hainan Airlines, a kínai légitársaság hetente két járatot indít a 8,5 millió lakosú Csungkingból a magyar fővárosba 2019. december 27-től. A járatra már foglalhatók repülőjegyek a légitársaság honlapján.
A HU 791/792-es számú járatok hetente kétszer repülnek.
A tervezett menetrend szerint a Hainan Airlines repülőgépei hétfői és pénteki napokon 05:30-kor szállnak le Budapesten, és 12:40-kor indulnak vissza Csungkingba (CKG).
A járatokat Boeing 787-9-es repülőgépeivel teljesíti a légitársaság, a menetrend szerinti repült idő Csungking irányába 9 óra 20 perc, Budapest felé pedig 10 óra 50 perc.
A légitársaság foglalási rendszerében közölt adatok szerint a járatra a 2020-as nyári menetrend végéig lehet jelenleg repülőjegyet váltani. Decemberben és januárban a legtöbb dátumra 389 eurós, a jövő évben pedig 521 eurós áron lehet turista osztályú, egy feladott csomagot tartalmazó retúrjegyet foglalni Budapestről Csungkingba.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Hainan Airlines a kínai hatóságoktól a Sencsen és Budapest, illetve Csungking és Budapest közti útvonalra kért üzemeltetési engedélyt még tavasszal, amelyet másjusban ki is adott az ottani légügyi hatóság.
A 8,5 millió lakosú Csungking az ország közepén helyezkedik el, vonzáskörzetében összesen mintegy 30 millióan laknak, jelentős kereskedelmi központ és gazdag kultúrával rendelkezik. A kínai nagyváros Szecsuántól nyugatra, a Jangce folyam és a Jialing-folyó találkozásánál található, központi része a két folyó által határolt dombos félszigeten fekszik.
Korábban a város Szecsuán tartomány része volt, de 1997. március 14-étől leválasztották, és hozzácsatolva a környező járásokat tartományi szintű közigazgatási egységgé emelték a Wikipedia szócikke szerint. Csungking testvérvárosi kapcsolatban áll Budapesttel és Debrecennel is.