Drónozással akadályoznák London-Heathrow forgalmát az Extinction Rebellion aktivistái, ezzel akarják felhívni a kormány figyelmét arra, hogy cselekednie kell a klímaváltozás megelőzése érdekében.
A The Guardian beszámolója szerint az Extinction Rebellion csoport tagjai többször és különböző módon próbálták már megzavarni Európa legforgalmasabb repülőterének üzemét.
Mostani akciójuk lényege, hogy szeptember 13-án játékdrónokkal repkednek majd a repülőtér közvetlen környezetében, amelytől azt remélik, hogy felfüggesztik a repülőtér üzemét.
A szervezet egyik szóvivője azt mondta, ötven és néhány száz közé becsülik a drónozásban részt vevők számát, és mindenkinél lesz egy távirányítású eszköz.
Elmondása szerint akár több napra is megakaszthatják a repülőtér üzemét, mert nem állhatnak tétlenül a klímaváltozás miatt.
A csoport természetesen tisztában van azzal, hogy akciójuk a repülőgép-forgalom leállásával járhat, de annyit megígértek, hogy le- és felszálló útvonalon nem, csak annak közelében, a repülőtér 5 kilométeres – egyébként zárt – légterében fognak drónjaikkal repkedni, mert nem céljuk bárkit veszélybe sodorni.
Az akciót ebben a zónában rendszeres időközönként akarják végrehajtani akkor, amikor épp nincs le- és felszálló forgalom, és erről egy órával a drónozás előtt tájékoztatják a repülőteret, sőt a rendőrséggel is egyeztetnének.
A csoport, úgy tűnik, azzal is tisztában van, hogy letartóztathatják őket és börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. „Mindannyiunknak van élete, családja, nem akarunk börtönbe menni, de kitartók vagyunk, az élet védelmében cselekszünk” – írták.
A rendőrség a The Guardian megkeresésére azt közölte, tudomásuk van az Extinction Rebellion csoport terveiről, és akit illegális drónozáson kapnak, annak számolnia kell a jogi következményekkel.