A Thai Airways leszálló Airbus A350-900-as repülőgépe által keltett turbulencia okozhatta a kalibrálási feladatokat végző Diamond DA-62 típusú kisgép balesetét május közepén Dubajban – ezt az esemény vizsgálatában résztvevő, francia balesetvizsgáló testület (BEA) közölte a dubaji hatóságoktól származó információk alapján.

A brit, G-MDME lajstromjelű, a Flight Calibration Services (Honeywell) cég tulajdonában lévő, Diamond DA-62 típusú kétmotoros légcsavaros kisrepülőgép a Dubaji Nemzetközi Repülőtér (DXB) 30L jelű futópályájának navigációs berendezéseit kalibrálta és ellenőrizte, amikor a baleset történt május 16-án.

Mint ismert, a Diamond DA-62-es a repülőtértől három mérföldre délre zuhant le. A fedélzeten három brit és egy dél-afrikai állampolgár tartózkodott, a balesetben mindannyian életüket veszítették.

A francia balesetvizsgáló testület (BEA) közlése szerint a dubaji hatóságok birtokába került egy olyan felvétel, amely arra utal, hogy a DA-62-es személyzete a futópálya megközelítése közben körülbelül 1100 lábas (kb. 330 méter) magasságban egy másik repülőgép által keltett légörvény miatt veszítette el a légijármű irányítását.

A DA-62-es előtt a repülőtér másik, párhuzamos 30R jelű futópályára a Thai Airways Airbus A350-900-as típusú, szélestörzsű repülőgépe hajtott végre megközelítést.

Hirdetés
Fotó: AIRportal.hu

A két futópálya középvonala mindössze 380 méter távolságra helyezkedik el egymástól, az eseményt vizsgáló hatóságok a birtokukban lévő videófelvétel alapján arra gyanakszanak, hogy az thai A350-es keltette turbulenciának szerepe lehet a baleset bekövetkeztében.

További részleteket egyelőre nem közöltek a hatóságok, így az sem ismert, hogy a szerencsétlenül járt DA-62-es milyen távolságra repült az A350-es mögött.

Különösen a nagy méretű, szélestörzsű repülőgépek mögött keletkező légörvények veszélyesek lehetnek a többi repülőgépre, ezért az ICAO az összes repülőgéptípust négy turbulencia-kategóriába sorolja (light/medium/heavy/super heavy).

A légiforgalmi irányítóknak a le- és felszálláskor alkalmazott térközöket az érintett repülőgépek kategóriáinak figyelembe vételével kell meghatározni. Az A350-es a heavy kategóriába tartozik.

Néhány éve egy Bombardier Challenger 604-es üzleti repülőgép utazómagasságon keveredett egy A380-as légörvényeibe. A businessjet pilótái rövid időre elveszítették az irányítást a gép felett. A repülőgép több utasa sérüléseket, a gép pedig szerkezeti károkat szenvedett. Részletek korábbi cikkünkben:

Nagyobb elkülönítést javasol a BFU az A380-asok mögött

Hirdetés