Az etióp balesetvizsgáló testület nem végleges jelentése szerint az átesésvédelmi rendszert adatokkal ellátó szenzor hibája közrejátszott az Ethiopian Airlines gépének lezuhanásában, és bár felelősséget nem állapít meg, annyi kiderül, hogy a pilóták megpróbálták kikapcsolni az automatikus vezérlést.

Egy évvel a ET 302-es járatot teljesítő Boeing 737 MAX 8 katasztrófája után még folyamatban van az esemény végleges jelentésének elkészítése. Az etióp közlekedési minisztérium alá tartó balesetvizsgáló bizottság 2020. március 9-én 130 oldalas, nem végleges jelentést csatoltak az erről szóló közléshez, amelynek megállapításai egybecsengenek az eddig ismertekkel.

A jelentés szerint a repülőgép két állásszögmérő műszere egymástól 59 fokkal eltérő adatokat szolgáltatott a pilótáknak és az átesésvédelmi rendszernek. A két érték a futópályán végrehajtott nekifutás és az elemelkedés pillanatában még egyezett, nem sokkal a felszállás után viszont már jelentős eltérést mutatott: a bal oldali jeladó 74,5 fokos állásszöget jelzett, és a jobboldalihoz képest eltérő sebességi és magassági adatok érkeztek tőle.

Ezt követően kapcsolt be az átesésvédelmi (MCAS) rendszer, amely többször lefelé tolta a gép orrát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kapitány és az első tiszt a robotpilóta és a vízszintes vezérsík állásszögét szabályzó trim kapcsolóval, majd ezután kézzel próbálták meg a gép orrát felemelni.

Többszöri próbálkozásuk sem járt sikerrel, a repülőgép 500 csomós sebességgel, mínusz 40 fokos állásszöggel és 33 ezer láb/perc süllyedési sebességgel csapódott a földbe.

Az etióp vizsgálat a körülmények rögzítése mellett arra nem tért ki, hogy a pilóták követtek-e el bármilyen hibát, csak annyit jegyez meg egyelőre, hogy a személyzet megfelelő képesítéssel rendelkezett és jó egészségügyi állapotban volt.

Forrás: Twitter

A gép karbantartásával kapcsolatban azt írta a jelentés, hogy 2018 decemberében is tapasztaltak hasonló hibát: az emelkedési és süllyedési sebességeknél, illetve a magassági adatokban volt időszakos eltérés, a hibát javították, és a gép lezuhanásáig nem jelentkezett újra.

Emellett kritizálja a jelentés a Boeinget azért, mert hiányosak voltak az üzemeltetési utasítások, nem írtak elő megfelelő képzést a pilóták részére, és a szimulációk során nem teremtettek olyan helyzetet, amelynek során az átesésvédelmi rendszer hibásan aktiválódott volna.

Ismert, neves amerikai légitársaságok pilótaszervezetei is kritizálták már korábban azt, hogy a Boeing nem adott megfelelő tájékoztatást az átesésvédelmi rendszer működéséről, a 737 MAX újdonságairól, és sem kézikönyvekben, sem az átképzés során nem kaptak erről elegendő információt.

Az etióp jelentés azt javasolja, hogy a szimulátoros képzésnek erre is ki kellene térnie, emellett olyan, az MCAS-rendszerrel kapcsolatos újratervezési javaslatokat fogalmazott meg, amelyen már dolgozik a gyártó és az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA).

Forrás: Boeing

A jelentés egyebek mellett rávilágít arra is, hogy a típust tanúsító hatóságnak minden lehetséges hibára kiterjedő kockázatelemzést kellene végeznie, a gyártónak nagyobb fokú redundanciát kellene alkalmaznia és mindkét állásszögmérő műszer adatait figyelembe kellene vennie. Mint arról többször beszámoltunk, a típus földre parancsolása óta a Boeing pontosan ezen dolgozik, ilyen változtatásokat végez a 737 MAX repülésirányító rendszereiben.

A hírügynökségnek nyilatkozó Boeing-szóvivő azt mondta, nem tudnak róla, hogy az etiópok új jelentést tettek közzé, csak annak megismerése után reagál a társaság.