Zöld utat kapott a tajvani Starlux Airlines az ország közlekedési minisztériumától, hogy az USA tizenöt repülőterére járatokat indítson, de még legalább egy-két év lesz, mire elindulhatnak a légitársaság első A350-esei.
A tajvani startup légitársaság, a Starlux Airlines idén januárban kezdte meg működését, jelenleg négy Airbus A321neo-val üzemel Japánba, a Fülöp-szigetekre, Thaiföldre, Vietnamba, Malajziába valamint Makaóba.
Az EVA Air egykori elnöke által alapított cég már kezdetektől fogva hangoztatta, hogy hosszútávú járatok indítását tervezi, ehhez már meg is rendelt összesen tizenhét darab Airbus A350 XWB gépet, vegyesen a -900-as és a hosszabb -1000-es változatból, ezekkel repülik majd az amerikai járatokat is.
A tajvani közlekedési minisztérium tizenöt amerikai útvonalra kiadta az üzemelési engedélyt a Starluxnak – írta meg a CH Aviation.
Az engedély kiadása után a légitársaság már be is jelentette, hogy mely útvonalat melyik A350-változattal tervezi kiszolgálni: Los Angeles, San Francisco, Guam, Honolulu, Seattle, San José és Ontario irányába várhatóan a kisebb befogadóképességű szélestörzsűek repülhetnek, míg New York két reptérére, Washingtonba, Houstonba, Chicago-ba, Dallasba, Miamiba, valamint Bostonba a hosszabb törzsű -1000-esek.
A tényleges járatnyitáshoz viszont szükség van az USA illetékes szervezeteinek jóváhagyására, még a megrendelt A350-eseket sem adta át az Airbus, és a koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette a forgalom is csekélyebb lenne.
Vetélytárs bőven akad a piacon, több útvonalon a China Airlines és a Skytrax ötcsillagos minősítésével is rendelkező EVA Air elől kell elhalászni a lehető legtöbb utast és a belly-cargo kapacitás kihasználása érdekében minél több teherárut, Tajpej és San Francisco között pedig a United Airlines-szal is versenyeznie kell a Starlux-nak.
Az eredeti ütemterveket jelen helyzetre tekintettel felülvizsgálja a cégvezetés, és ennek megfelelően akár a gépátvételek időpontja is módosulhat.