Elérhetővé vált a Kanton és Budapest közötti járat menetrendje, sajtóinformációk szerint még két útvonal bejelentése is várható: Csengtu a Sichuan Airlines, Hsziamen pedig a Xiamen Airlines járataival.
A China Southern Airlines június 27-től hetente négy alkalommal repül Kanton (Kuangcsou/Guangzhou) és Budapest között keddenként, csütörtökönként, szombatonként és vasárnaponként.
A CZ 649 számú járatok 0 óra 55 perckor szállnak fel Kantonból, és 7 óra 20 perckor érkeznek meg Budapestre, majd CZ 650 járatszámmal 13 órakor indulnak vissza és másnap hajnali 5 óra 55-kor landolnak Kuangtung tartomány fővárosában.
A foglalási rendszerek adatai szerint a korábbi bejelentéssel ellentétben nem 787-8, hanem
a légitársaság nagyobb befogadóképességű Boeing 787-9 Dreamlinerei közlekednek majd az útvonalon.
A kantoni és a korábban bejelentett, heti két alkalommal közlekedő sencseni járattal együtt (ennek a menetrendje még nem elérhető) már hét kínai nagyváros lesz elérhető közvetlen járatokkal Budapestről, hetente 19 járattal. Mint megírtuk, a Shanghai Airlines június 22-től hetente egy alkalommal, szombatonként köti össze Hsziant Budapesttel, a magyar főváros és Sanghaj közötti járatainak köztes megállójaként. E kettő mellett Peking, Csungking és Ningpo érhető el jelenleg Budapestről.
A lengyel Rynek Lotniczy portál az információi alapján azt írta, hogy a budapesti repülőtér üzemeltetője már dolgozik két további kínai nagyvárosba közlekedő járat megnyitásán:
Csengtu a Sichuan Airlines, Hsziamen pedig a Xiamen Airlines járataival válna közvetlenül elérhetővé a magyar fővárosból.