Elindult az Emirates második olyan járata, mely az EU-ból az USA-ba és viszont is szállíthat utasokat az úgynevezett ötödik szabadságjog intézménye alapján. Az Emirates új járata Athénon keresztül naponta közlekedik Newark és Dubaj között. Az USA és Görögország közötti útvonal megnyitásával kizárólag az Emirates nyújt egész évben naponta közlekedő szolgáltatást a két ország között.

Newark az Emirates 12. államokbeli célállomása, amely a Dubajt és a John F. Kennedy Nemzetközi Repülőteret összekötő, naponta négyszer közlekedő járatot kiegészítve szolgálja ki az USA ezen területét.

A Newarkból és Dubajból induló utasok számára lehetővé válik, hogy Athénban fejezzék be útjukat, vagy folytassák a repülést a végső célállomásra, valamint a légitársaság az Athén – Newark szakaszra is értékesíthet repülőjegyeket.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

„Ez az új útvonal Európa egyik legnagyobb fővárosán keresztül köti össze Amerika legnagyobb nagyvárosi területeit és Dubajt” – mondta el Hubert Frach, az Emirates nyugati kereskedelmi működésért felelős alelnöke.

„Az egész évben naponta közlekedő járat elindítása lehetővé teszi számunkra, hogy utasainknak egy más légitársaságok által mellőzött útvonalon kínálhassuk az Emirates egyedülálló termékét és díjnyertes szolgáltatását. Úgy véljük, hogy a járatra magas lesz az igény, valamint erősíti az üzleti, a kulturális és a szabadidős kapcsolatokat az Atlanti-óceán két partja között.”

Hirdetés

Az Emirates a General Electric GE90 hajtóművekkel felszerelt, szélestörzsű Boeing 777-300ER-rel szolgálja ki az útvonalat, First osztályon 8 ülést, Business osztályon 42 ülést, Economy osztályon 304 ülést, valamint 19 tonnás cargo kapacitást kínálva.

Az Emirates EK209-es járata helyi idő szerint 10 óra 50 perckor száll fel Dubajból, 14 óra 25 perckor landol Athénban és 16 óra 40 perckor indul tovább Newarkba, ahová aznap este 22 órakor érkezik meg. A visszaútra az EK210-es járat helyi idő szerint 23 óra 45 perckor indul Newarkból és másnap 15 óra 5 perckor érkezik Athénba. Az EK210 Athénból 17 óra 10 perckor folytatja útját és 23 óra 50 perckor érkezik Dubajba, kényelmes átszállási lehetőséget biztosítva az Emirates több mint 50 célállomására Indiában, a Távol-Keleten és Ausztráliában.

Lesz-e Dubaj – Budapest – New York járat?

Lehet, hogy az Emirates pótolná ki a hiányzó Magyarország-USA légi összeköttetést? (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Lehet, hogy az Emirates pótolná ki a hiányzó Magyarország-USA légi összeköttetést? (Fotó: AIRportal.hu)

Az Athén – Newark járat a Milanó – JFK járat mellett már a második olyan útvonala az Emirates-nek, mellyel közvetlen járattal köti össze Európát az USA keleti partjával az ötödik szabadságjog intézményére alapozva. Tavaly Budapest neve is felmerült azzal kapcsolatban, hogy az Emirates a Dubaj – Budapest járatait továbbközlekedtetné New York irányába, betöltve az évek óta tátongó piaci rést az útvonalon.

Amint arról tavaly márciusban beszámoltunk, az Emirates akár Dubaj – Budapest – New York járatot is indíthat a mostani továbbközlekedtetésével, az engedélyeket már megkérték és a kormány nyitott a tárgyalásokra a Bloomberg tudósítása szerint. A dubaji légitársaság Milánó után Budapesten is kihasználná az úgynevezett fifth freedom rights repülési és kereskedelmi jogokat.

A hírügynökség akkori tudósítása szerint az emirátusok közlekedési hatóságának vezetője, Saif Al Suwaidi azt mondta, már elkezdték az előkészítést a hivatalos megkereséssel, a célállomások még nincsenek eldöntve, de USA-beli célpontok is szóba jöhetnek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg szerint Dubajban azt mondta, megkapták az arabok megkeresését és nyitottak a tárgyalások megkezdésére.

Az Emirates szóvivője a Gulf News-nak ugyanakkor nem kommentálta az értesülést, annyit mondott 2016. márciusában, hogy nincs tervben a budapesti járat menetrendjének megváltoztatása, a gépek továbbra is Dubaj és Budapest között repülnek.

Az úgynevezett fifth freedom right keretében a légitársaságnak megállapodások útján lehetősége nyílik olyan járatokat üzemeltetni, amelyek több városban is leszállnak, és mindegyik szakaszon értékesíthet jegyeket.

Ezt a megoldást választotta az Emirates, amikor Milánó érintésével New Yorkba indított járatot, és nem csak a Dubaj – Milánó, de a Milánó – New York szakaszra is szerzett értékesítési jogot.

Az Emirates több mint 16,1 millió utast szállított az Egyesül Államok-beli járatain a New York-i útvonal 2004-es indítása óta. Az Emirates jelenleg 12 amerikai célállomást szolgál ki: Newarkot Athénon keresztül, Fort Lauderdale-t, Orlandót, Chicagót, Bostont, San Franciscót, Los Angelest, Seattle-t, Dallast, Houstont, Washingtont és New Yorkot, beleértve a John F. Kennedy és a milánói Malpensa repülőtér közötti transzatlanti útvonalat és teherszállító járatokat Atlantába és Columbus-ba.

Az Emirates SkyCargo hetente megközelítően 650 tonna amerikai exportárut szállít – beleértve az autó alkatrészeket New Yorkból, almát és cseresznyét Seattle-ből, valamint olaj- és gázberendezéseket Houstonból –, serkentve a kereskedelmet és új piacokat nyitva az amerikai vállalatok számára szerte a Közel-Keleten, Afrikán és Ázsián.

Az 1985-ben alapított Emirates légitársaság 6 kontinens 155 célállomását szolgálja ki 82 országban.