Erős cargo-forgalommal indította az évet a Budapest Airport, 12 500 tonna áru haladt át 2021 januárjában a Liszt Ferenc-repülőtéren, induló és érkező utas azonban összesen csak mintegy 66 000 volt.

A légikikötő üzemeltetője 94,3 százalékkal kevesebb, 66 148 utast regisztrált januárban, tavaly ugyanekkor 1 millió 169 ezer volt.

A gépmozgások, azaz a le- és felszállások száma 1 731 volt a múlt hónapban, ez 81,6 százalékkal, 7 697-tel kevesebb a tavalyi első hónap adatához viszonyítva.

A légiáru-forgalom ezzel szemben rendkívül erősen kezdte a 2021-es évet, januárban 12 516 tonna teheráru haladt át a repülőtéren, ez 1 696 tonnával, 15,7 százalékkal haladta meg a tavalyi év első hónapjában mért értéket.

A közölt adatokba a repülőtéren áthaladó, de közúti fuvarozással szállított áru mennyiségét is beleszámolja az üzemeltető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
(Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert)

A Budapest Airport cargo-forgalma 2020-ban a járvány okozta nehézségek ellenére rendkívül erősnek bizonyult, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az elmúlt évben 6118 légiáru-szállító járatot kezeltek, 17,6 százalékkal többet, mint 2019-ben. A légiáru mennyisége így 2020-ban elérte a 134 459 tonnát, mindössze 0,8 százalékos csökkenést mutatva az előző évhez képest.

Amint korábban megírtuk, a 2020 utolsó negyedévében szállított 38 868 tonna légiáru nemcsak az előző év azonos időszakában kezelt mennyiséget haladta meg 4,28 százalékkal, hanem a valaha volt legerősebb negyedévet is jelentette.

A repülőtér üzemeltetőjének közlése szerint 2021-ben megkezdik a Cargo City második fázisának előkészítési munkáit, amely további árukezelő létesítmények, raktár- és irodaépületek tervezését és építését jelenti majd.

Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, ami 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. A világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások miatt azonban 2020 márciusától jelentős mértékben lecsökkent a forgalom, még az első és második hullám közötti nyári időszakban sem nagyon tudott magára találni. A Budapest Airport mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált 2020-ban, amely több mint 76 százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál.

A cikk elkészítéséhez a nemzetközi légiközlekedési információk elemzésével foglalkozó adatbázisokat használtuk.