Az Ethiopian Airlines azt közölte, hogy a pilótáik megkapták a szükséges képzéseket a Boeing 737 MAX-okra, a szimulátor viszont nem tartalmazza a gép MCAS rendszerének esetleges hibáját kezelő eljárásokat, képzéseket.

A légitársaság a közleményével azokra a felvetésekre reagált, hogy a repülőszemélyzet nem kapott megfelelő képzést, és ez is hozzájárulhatott a légitársaság 302-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX 8-as minapi lezuhanásához.

Az Ethiopian leszögezte: a pilótáik a Boeing által javasolt és az USA Szövetségi Légügyi Hatósága (FAA) által előírt minden olyan képzést teljesítették, amely szükséges a MAX típusváltozathoz, és a Lion Air-baleset utáni direktíva tartalmával is tisztában voltak.

A képzések még az első ilyen gép flottába érkezése előtt megtörténtek, az indonéz katasztrófa következményeként az FAA utasításának pedig minden egyes eleméről tájékoztatást kaptak a pilóták – közölte a cég. Az amerikai hatóság által kért módosításokat az Ethiopian Airlines minden kezelési útmutatójában és a képzésben is alkalmazta.

Forrás: Boeing

A légitársaság egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendelkezésre álló Boeing 737 MAX full szimulátor nem tartalmaz az MCAS rendszer hibáját kezelő eljárásokat, képzéseket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egyúttal azt kérték, hogy mindenki türelmesen várja meg a hatósági vizsgálatok befejezését, és ne tegyenek elhamarkodott, félinformációkon alapuló nyilatkozatokat.

Az Ethiopian Airlines 302-es járata március 10-én csapódott a földbe, 6 perccel a felszállás után. A gépet Yared Geatchew kapitány vezette, aki 2010 júliusa óta repült az Ethiopian Airlines-nál, 2017 októbere óta volt kapitányi beosztásban Boeing 737-eseken, és 8 ezer repült órával rendelkezett. Az első tiszt pedig Mahmed Nur Mohammod Nur volt, aki 200 repült órát dolgozott a típuson.