Az Eurocontrol adatai szerint elérte a forgalomcsökkenés a mélypontot a kontinensen, tavalyhoz képest a járatok mintegy 12 százaléka közlekedik csak. Az Austrian és a Brussels Airlines leállását a Lufthansa-csoport egy héttel meghosszabbította.

Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója a közösségi médiában jelentette be, hogy napok óta stabil a légiközlekedésben felkínált kapacitás, de a 2019-es szinthez képest 86-88 százalék hiányzik.

Tavaly ugyanilyenkor nagyjából 31 ezer járat közlekedett az Eurocontrol tagállamainak légterében, ez a szám most 5 ezer körül van.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szintén ma tette közzé februári utasforgalmi adatát (az információk begyűjtése miatt csak két hónapos csúszással tud összefoglalót közölni a szervezet).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

E szerint februárban már az európai közlekedésben is részben éreztette hatását a járvány, mivel sok cég leállította kínai járatait. Az egy évvel korábbihoz képest ebben a hónapban 14,1 százalékos csökkenést mértek az értékesített utaskilométerben, amely főként az Ázsia-Óceániát (és benne Kínát) ért megszorító intézkedéseknek tulajdonítható. Utóbbi régióban 41 százalékos visszaesés volt akkor, Európában még minimális, 0,7 százalékos bővülés mutatkozott tavaly februárhoz képest, Észak-Amerikában  pedig 5,5 százalékot javult a mutató.

Az egy hónap múlva megjelenő márciusi adatok már sokkal jobban tükrözik majd, hogy milyen hatása van/volt a járványnak a világ légiközlekedésére.

Az áruforgalom ehhez képest februárban még „megúszta” 1,4 százalékos (árutonna-kilométerben számolt) csökkenéssel, bár régiónkénti bontás szerint Ázsiában már ekkor is 2,2 százalékos, Európában pedig ennél is nagyobb, 4,1 százalékos visszaesés mutatkozott.

Fotó: AIRportal.hu

A Lufthansa-csoport eközben bejelentette, hogy az eredetileg április 24-ig tervezett leállást május 3-ig hosszabbította meg, vagyis sem az Austrian Airlines, sem a Brussels Airlines nem indul el az eredetileg tervezett időpontban.

A Lufthansa heti 18 hosszútávú járatot üzemeltet a továbbiakban, a johannesburgi összeköttetést a dél-afrikai kormányzat intézkedései miatt fel kellett függeszteni, a többi interkontinentális járat (Newark, Chicago, Montreal, Sao Paulo, Bangkok és Tokió) rendben közlekedik. Német és európai repterekre a frankfurti és müncheni bázisokról naponta 50 járat indul. A Swiss fenntartja a newarki járatot és néhány európai városba is repülni fognak május elejéig.