Megkapta az EU hatóságától a szükséges tanúsítványt a brazil gyártó utasszállítóból átalakított E-Freighter típusa.
A brazil ANAC és az amerikai FAA után az Európai Unió hatósága, az EASA is jóváhagyta az Embraer áruszállítóvá alakított E190F típusváltozatát. A gyártó reményei szerint ezzel világszerte lehetővé válik, hogy ezzel töltsék be a kisebb hatótávolságú és kapacitású turbólégcsavaros, valamint a nagyobb keskenytörzsű típusok közti piaci rést, valamint a légitársaságok lecseréljék kiöregedő és kevésbé hatékony repülőgépeiket.
Mint megírtuk, az FAA tavaly októberben tanúsította az Embraer E-Freighter átalakítási programját és a U.S. Cargo Systems által a típushoz kifejlesztett fedélzeti árukezelő rendszert. A brazil Nemzeti Polgári Légiközlekedési Ügynökség (ANAC) tanúsítványát a közlés szerint már tavaly júliusban megszerezte a cég.
Az új megrendelésekre szüksége is lesz a brazil gyártónak, ugyanis a hírek szerint visszamondta rendelését a Nordic Aviation Capital (NAC) lízingvállalat, amely korábban tíz példányra írt alá a típusból, és a három megrendelő egyike volt. Rajta kívül egy kínai cég és egy másik lízingcég rendelt még a típusból, összesen 30 darabot.
Az E190F első üzemeltetője Astral Aviation lett volna egy NAC-tól bérelt példánnyal, de a kenyai légitársaság már nem szerepel a leendő üzemeltetők között.
![](https://airportal.hu/wp-content/uploads/2024/10/embraer-e190f-e-freighter-faa-tanusitas.jpg)
Az Embraer 2022 márciusában jelentette be, hogy elindítja az E190-es és E195-ös típusok áruszállítóvá alakítási programját, az első példány 2024 áprilisában hajtotta végre szűzrepülését.
A fedélzet és az alsó raktér kapacitását együttvéve a maximális hasznos teherbírás az E190F esetében 13,5 tonna, a később elkészülő, nagyobb E195F esetében pedig 14,3 tonna.
A konverziós programban a gyártó nagy méretű cargo-ajtót alakít ki a törzs szárny előtti részén, megerősíti a fedélzet padlózatát, amelyre rakodást segítő rendszert szerel, a pilótafülke és a raktér közé 9 G erőhatásnak is ellenálló válaszfalat, valamint a fedélzetre tűzoltó rendszert épít be.
A közepes méretű E-Jet áruszállítók a turbólégcsavarosoknál (pl. ATR-ek) 50 százalékkal nagyobb kapacitást és háromszor nagyobb hatótávolságot kínálnak, a keskenytörzsű Boeing 737 és Airbus A320 típusoknál viszont 30 százalékkal alacsonyabb költséggel üzemeltethetők.