Ezermilliárd dolláros gépbizniszt vizionál a Boeing a kínai piacra, az amerikai gyártó szerint 6800 gépre lesz szüksége az országnak a következő 20 évben.

Fotó: Boeing Company | © AIRportal.hu

Fotó: Boeing Company

A gyártó lapunkhoz eljuttatott közleményében a Boeing azt írta, a 6810 gép összesen 1025 milliárd dollár értéket képvisel, ezzel Kína vált az első “ezermilliárdos régióvá”.

Ahogy Kína egyre inkább áttér a fogyasztói társadalomra, és az ezt kiszolgáló gazdaságra a légiközlekedés egyre nagyobb szerepet kap majd a gazdaság fellendülésében – írta a Boeing hozzátéve: a közlekedés és az utazás fontos szolgáltatás, az előrejelzések szerint a következő húsz évben éves szinten 6,4 százalékkal nő majd az utasok száma.

Ezt támogatja az is, hogy Kínában folyamatosan bővül a középosztály, emellett az új vízumpolitikával is segítik az emberek utazását. A Boeing azonban nem csak emiatt, hanem a szélestörzsű gépek és új technológiák iránti érdeklődés miatt is rendkívül pozitívan látja a jövőt a régióban.

Hirdetés

Kínában a Boeing szerint jelenleg a diszkont és full service légitársaságok is aszon dolgoznak, hogy a point-to-point utazások piacát fejlesszék.

A 2016-2035 közötti időszakban a Boeing előrejelzése azt mutatja, hogy 5110 keskenytörzsű gépre lehet igény, ami a teljes rendelésállomány 75 százalékát jelenti.

A gyártó tanulmánya rámutatott arra is, hogy az üzemeltetők a nagyon nagy gépek felől inkább a gazdaságosabban üzemeltethető típusok felé fordultak. Ennek figyelembe vételével a Boeing arra számít, hogy 1560 szélestörzsű gépet fog eladni kínai partnereinek.

A Boeing az áruszállítási szegmenssel is foglalkozott tanulmányában, mostani becsléseik szerint a világ áruszállításában Kína az egyik fő motor lesz, ezt figyelembe véve Everett szerint a következő húsz évben 180 új áruszállító és 410 konvertált cargo gépre lesz szükség 2035-ig.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legutóbbi adatai szerint Kínában van az amerikai után a második legnagyobb belföldi piac. A teljes légiforgalom 36 százalékát teszik ki a belföldi utazások, Kínának a teljes forgalomhoz viszonyítva 8,4 százalékos részesedése van, míg az Egyesült Államok 15,4 százalékot tesz ki. Ugyanakkor az amerikai piac 1-2 százalékos rátával bővül, Kínában viszont rendre kétszámjegyű ütem figyelhető meg, a legutóbbi, júliusi adatok szerint 10,2 százalék volt az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény bővülése tavaly júliushoz viszonyítva.

Hirdetés