Egy lehetséges feltőkésítés miatt felfüggesztette légitársaságai eladását a Thomas Cook, a plusz forrást legnagyobb befektetőjüktől várják.

A ch-aviation a társaság által kiadott közleményre hivatkozva arról írt: az európai légiközlekedési piacon olyan mértékben nőtt a verseny, hogy a légitársasági portfoliót akár részben, akár egészében nem lehet úgy eladni, hogy az valódi értéket nyújtson az eladónak. Magyarul azt érzékelte a Thomas Cook, hogy nem kapna annyit a három légitársaságért, mint amennyit szeretne.

A cég ezek után közölte, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat csaknem egymilliárd dollár értékű feltőkésítésről a legnagyobb befektetőjével, a kínai Fosun Tourism Grouppal, valamint hitelező bankokkal. A vállalat szerint ez a pénz elegendő arra, hogy átvészeljék a gyengébb téli menetrendi időszakot, és plusz pénzt fektessenek a jövőbeli fejlődésbe.

Forrás: Thomas Cook Facebook

Amennyiben sikerrel jár a feltőkésítési folyamat, akkor a jelenleg 18 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Fosun többségi tulajdont szerez a cégcsoportban, a légitársaságokban pedig kisebbségi tulajdonosként jelenik majd meg. Amennyiben a többi részvényes azt jelzi, hogy részt vesz a feltőkésítésben, akkor ezt követően hígítani kell a részesedéseket.

Az ATW Online szerint a feltőkésítés után a Thomas Cook még dönthet úgy, hogy a légitársaságaiban lévő teljes vagy részbeni tulajdoni hányadát eladja.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tőkejuttatásnak azonban több feltétele is van, egyebek közt a Thomas Cook és a Fosun részvényeseinek, valamint a hatóságoknak is jóvá kell hagynia az ügyletet. Bár előbbi az Egyesült Királyságban van bejegyezve, légitársaságai uniós országokban, ezért rájuk is vonatkozik azon uniós előírás, amely szerint unión kívüli, harmadik ország nem szerezhet többségi tulajdont egy légitársaságban.

Fotó: AIRportal.hu

A Thomas Cook idén februárban jelentette be, hogy eladja légitársaságait, mert a szállodáira és az utazásszervezésre kíván koncentrálni. Először a Lufthansa jelentkezett a cég német légitársaságáért, a Condorért, de a tulajdonában álló Eurowings és Brussels Airlines stratégiaváltása miatt végül visszakozott. Mellettük a Wizz Air befektetője, az Indigo Partners és a Virgin Atlantic mutatott még érdeklődést a cégek iránt.