Felrobbant a Southwest amerikai légitársaság New York – Dallas járatát tejesítő Boeing 737-700-as repülőgépének bal oldali, egyes számú hajtóműve. Az NTSB később közzétett jelentése szerint a hajtómű első lapátsorának egyik lapátja feltehetően anyagfáradás miatt levált, ez okozhatta a hajtómű robbanás-szerű zajjal járó szétesését és a tűzjelzők aktiválódását.

A WN 1380-as számú járatot teljesítő N772SW lajstromjelű repülőgép hajtóműve a La Guardia repülőtérről végrehajtott felszállást követően mintegy 15 perccel, körülbelül 31 ezer lábas magasságon hibásodott meg. A járat személyzete vészsüllyedést hajtott végre, majd a repülőgép legközelebbi alkalmas repülőtéren, Philadelphiában mintegy 20 percen belül leszállt.

A Boeing 737-700-as hajtóművének teljes szívótorok része és a hajtómű borításának több darabja levált. A hajtómű leszakadt darabjai az utaskabin legalább egy ablakát betörték.

A repülőgép legalább egy utasa sérüléseket szenvedett, a CNN információi szerint egy embert kórházba szállítottak. A leszállást követően az FAA rövid időre elrendelte a repülőtér forgalmának részleges korlátozását.

Később az NTSB azt közölte, hogy a járat egyik utasa elhunyt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőgép utasai egy hangos robbanásszerű hangról számoltak be, melyet követően a repülőgép hirtelen süllyedésbe kezdett, többen pánikba estek a fedélzeten. Az oxigénmaszkok a nyomáscsökkenés következtében működésbe léptek.

A járat fedélzetén 143 utas és öt fős személyzet utazott.

Az N772SW lajstromjelű, Boeing 737-7H4 típusú repülőgépet 2000-ben gyártották, 2000 júliusában vette át a Southwest légitársaság. A repülőgépet CFM56-7 hajtóművekkel szerelték fel.

2016. augusztusában hasonló eset történt a Southwest egy másik Boeing 737-700-asával, az ügyben a Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet (NTSB) vizsgálatot indított, egyelőre nem tudni, hogy a két eset kiváltó okai között van-e bármilyen összefüggés.

Flight 1380 From NYC to Dallas crash landed in Philly. Engine exploded in the air and blew open window 3 seats away from…

Közzétette: Marty Martinez – 2018. április 17.

Something is wrong with our plane! It appears we are going down! Emergency landing!! Southwest flight from NYC to Dallas!!

Közzétette: Marty Martinez – 2018. április 17.