Az Airbus megkezdte az A321XLR PW1100G hajtóművel szerelt változatának tesztelését is.

Júniusban emelkedett először levegőbe a keskenytörzsű típus megnövelt hatótávolságú változatának első proto-példánya, CFM LEAP-1A hajtóművel.

A minap pedig a hamburgi gyári reptérről Toulouse-ba teljesítette első útját a Pratt & Whitney erőforrásával felszerelt A321XLR a Flightglobal értesülései alapján.

Az Airbus négy repülőgépet használ majd a tanúsítási program során, amelyből azonban csak három lesz újonnan összeszerelt példány.

A negyedik egy 2016-ban gyártott, CFM-hajtóműves A321neo (MSN6839) átalakításával készül majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az A321XLR PW1100G hatóművel szerelt első példánya (Forrás: Airbus)

Ezt a példányt korábban is fejlesztési célokra szánta a gyártó, így jó néhány, az XLR változatra szánt módosítást teszteltek már rajta, többek között az egyszeresen réselt belső fékszárnyat is. Így a futóművek behúzása után az A321neo aerodinamikailag megegyezik az A321XLR típussal.

A megnövelt hatótávolságot biztosító plusz üzemanyag miatt a futóművet, a kerekeket és a fékeket is erősebb változatra cserélték, valamint az összes példány megkapja az elektronikus oldalkormányt is.

Mivel a hajtóművek teljesítményét egyik változat esetén sem változtatták meg, így aerodinamikai módosításokkal érik el, hogy felszállási teljesítménye továbbra is megfeleljen a követelményeknek.

Ezek között szerepelt a felhajtóerőt növelő felületek újratervezése és a repülésvezérlő rendszer átprogramozása is, amelyeket természetesen most tesztelni és tanúsítani is kell, mondta el Philippe Pupin, a tesztmérnökök csoportvezetője.

Az első két prototípus fedélzetén kizárólag a repülési tesztek elvégzéséhez szükséges rendszerek, mérnöki pultok és a súlyponthelyzet változását biztosító ballasztrendszer található. Az eltérő erőforrások pedig segítik, hogy párhuzamosan – ne pedig egymás után – fusson az A321XLR tanúsítási programja mindkét hajtóművel.