Végrehajtotta szűzrepülését az első olyan Irkut MSz-21-300-as, amelyet az orosz gyártású, kompozit anyagból készült szárnyakkal szereltek fel.

A 73361 gyártási sorozatszámú, Pratt & Whitney PW1400G hajtóművekkel felszerelt tesztpéldány december 25-én szállt fel először az irkutszki összeszerelő üzemhez tartozó repülőtér futópályájáról. A gyártó közlése szerint a berepülés rendben zajlott, amelynek során az összes tervezett feladatot sikerült végrehajtani.

Forrás: UAC

Amint korábban megírtuk, az MSz-21 típushoz a polimer-kompozit szárnyak oroszországi fejlesztése és gyártása az ilyen elemek szállítására vonatkozó amerikai szankciók 2018 szeptemberi elrendelését követően kezdődött meg.

Az első orosz kompozit szárnyakkal szerelt MSz-21-300-as november 29-én gördült ki a gyártósorról, majd átadták a berepülési programért felelős divíziónak, amely elvégezte a földi ellenőrzéseket, és felkészítette a repülőgép rendszereit az első felszállásra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Irkut célja, hogy az Oroszországban szabadalmaztatott technológiával, belföldön előállított anyagokból, az uljanovszki Aerokompozit vállalat által gyártott szárnyakkal felszerelt repülőgépek sorozatgyártása a lehető leghamarabb megkezdődhessen.

Az MSz-21 gyártásához mintegy 40 százalékban használnak kompozit anyagokat, amely a közepes típusok kategóriájában rekordnak számít: jelenleg sem az Airbus A320, sem a Boeing 737 családnál nem alkalmazzák ekkora arányban. Az Irkut közlése szerint ez tette lehetővé a tervezőknek, hogy javítsák a szárnyak aerodinamikai jellemzőit, ugyanakkor a törzs átmérője nagyobb lehessen a riválisaiénál.

Amint korábban megírtuk, a Pratt & Whitney PW1400G hajtóműves MSz-21-300-as  prototípus 2017-ben szállt fel először, az orosz gyártmányú, Aviadvigatel PD-14-es hajtóművekkel felszerelt változat – amely az MSz-21-310 jelzést kapta – pedig tavaly decemberben hajtotta végre szűzrepülését. Az idén nyáron adtunk hírt arról, hogy az orosz cég már elkezdte tervezni a további változatokat, és egy hosszított törzsű, 400-as verziót is szeretne, amely 260 utas szállítására lenne képes.