A Craiova és London-Luton között közlekedő járat vasárnap kora reggel a magyar fővárosban szállt le, mert égéstermék jutott az Airbus A320-as utasterébe, a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodott.
A diszkont légitársaság W4 3751 számú járatát teljesítő A320-as hajnalban szállt fel a romániai Craiova repülőteréről.
A London-Lutonba tartó repülőgép már Magyarország légterében repült, amikor a személyzet az út megszakítása mellett döntött, mert
égéstermék jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszeren keresztül.
A pilóták Kecskemét térségében fordultak Budapest irányába, és 6 óra 11 perckor biztonságosan leszálltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13R jelű futópályáján, majd a kijelölt állóhelyre gurultak.
A személyzet még a leszállás előtt azt jelentette a közelkörzeti légiforgalmi irányításnak, hogy a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodik.
A járatot teljesítő HA-LWM lajstromjelű Airbus A320-as fedélzetén 180 utas és 6 fős személyzet tartózkodott.
Az AIRportal.hu megkereste a légitársaságot és a budapesti repülőtér üzemeltetőjét is az eseménnyel kapcsolatban. A Budapest Airport lapunknak küldött rövid közleményében megerősítette, hogy a Wizz Air W4 3751 számú Craiova – Luton járata ma hajnalban Budapesten szakította meg útját technikai, valamint egészségügyi okok miatt. Hozzátették: az utasokat a tranzit zónába szállították, érkezéskor a Budapest Airport kollégái vizet osztottak számukra. A járat a repülőgép, valamint a személyzet cseréje után folytatta útját Lutonba 9:51-kor.
A légitársaság közlésében azt írta, hogy a pilóták szigorú szabályokat betartva döntöttek a kitérő mellett. Hozzátették: a Wizz Air ezúton kér elnézést az érintett utasoktól, hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az utasok és a légiközlekedés biztonsága minden esetben a legfontosabb.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSz) azt írta, hogy a repülés 20-25. percében a légiutaskísérők erős, szúrós szagot észleltek a fedélzeten, majd 10-15 perccel később ketten rosszul lettek közülük, ezért a pilóták úgy döntöttek, hogy Budapesten szállnak le. A leszállás eseménytelenül zajlott, a személyzetet kivizsgálásra kórházba szállították, majd toxikológiai vizsgálatok után elbocsátották őket.
Az érintett 12,5 éves repülőgép a Wizz Air flottájának egyik legöregebb tagja. A teljesen fehérre festett, magyar lajstromjelű példány vélhetően azok között van, amelyek lízingszerződése már lejárt, de a légitársaság a bérlés meghosszabbítása mellett döntött az új generációs repülőgépek Pratt & Whitney GTF hajtóműveivel tapasztalt problémák miatt kialakult géphiány következtében.
A címlapi kép illusztráció.