Több Boeing 757-es, 737-800-as és Airbus A320ceo flottából való távozását kénytelen későbbre halasztani az American Airlines a 737 MAX-ok elhúzódó repülési tilalma és az A321neo-átadások késése miatt.

A cég közlése szerint erre a kellő rugalmasság megőrzése érdekében van szükség, az öregedő gépek további szolgálatban tartása nélkül pedig ezt nem tudnák biztosítani, olyan mértékű kapacitáskiesést jelent az új gépek repülési tilalma, illetve az átadásuk késése – számolt be a CH Aviation.

Derek Kerr pénzügyi igazgató nyilatkozata szerint a probléma több dologból tevődik össze, ezek közül viszont mindenképpen a 737 MAX típusú repülési tilalma, a szoftveres javítás késése jelenti a legnagyobb gondot.

Az American a típus földre parancsolásáig huszonnégy példányt vett át, és tíz további géppel készült már el a Boeing a cég számára a csökkentett gyártási ráta mellett, vagyis mostanra harmincnégy új generációs 737-esnek kellene forgalomban lennie a flottában.

A Boeing a legfrissebb hírek szerint abban reménykedik, hogy a repülőgép ismételt engedélyezéséhez szükséges fejlesztésekkel és a kapcsolódó dokumentációkkal szeptemberig elkészül, és a csomagot át tudja adni az USA légügyi hatóságának, az FAA-nek. Ha ez teljesül, akkor még az idei év utolsó negyedévében újra forgalomba állhat a 737 MAX.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az American Airlines egyik Boeing 757-ese (Fotó: AIRportal.hu)

Emellett a másik nagy gyártó, az európai Airbus A321neo átadásaival sincs minden rendben, a vállalat késésben van az eredeti ütemtervhez képest, amelyhez annak idején a gépkivonásokat igazította az American.

A rövid távú átütemezésekkel Derek Kerr szerint a tervezetthez képest szerényebb, de azért hatékony növekedés tartható.

Részleteket azonban, például a 757-200-asok távozásának végső dátumát egyelőre nem árulta el.

Az azonban bizonyos, hogy a helyzet csak a 737 MAX-ek újbóli forgalomba állása után hónapokkal tud majd teljesen helyre állni. Az új generációs változatból összesen százat várnak, ami a jelenlegi 737-800-as flotta körülbelül harmadának leváltására elegendő mennyiség.

Ennél valamivel több, összesen 120 Airbus A321neo-t, köztük ötven darab megnövelt hatótávolságú LR változatot rendelt meg az American Airlines, amelyekkel főleg a szintén keskenytörzsű 757-eseket váltják le – ezekből jelen pillanatban harmincnégyet használnak.

A megújulás a közép- és hosszútávú hálózat mellett a regionális piacon is zajlik a légitársaság részéről: mint arról korábban beszámoltunk, szeptember 4-én az utolsó McDonnell Douglas MD-80-as is távozik a flottából.