Nem felel meg a nemzetközi szabványoknak a 2008 óta nem frissült orosz repülésbiztonsági állami program – jelentette ki Jurij Csajka orosz főügyész szerdán az orosz parlament alsóházában.

Csajka nehezményezte, hogy a főügyészi hivatal sürgetése ellenére sem történik semmi az ügyben, sőt nincs olyan hivatalnok sem az államapparátusban, aki felelős lenne a program végrehajtásáért.

A közlekedési minisztérium nem dolgozta ki a légi járművek, a gyártók és a személyzet képesítésének tanúsítására vonatkozó jogi szabályozást, nem rögzítette a repülőgépek karbantartására és szavatosságára, valamint a légiforgalmi szakemberek képzését szolgáló szakmai típusprogramokra vonatkozó normatívákat.

Mint mondta,
2017 óta ügyészségi ellenőrzések következtében 550 pilótát tiltottak el a repüléstől, 160 repülési tanúsítványt vontak vissza, két légiforgalmi tanközpontot zártak be, és súlyos képzés- és képzettségbeli hiányosságokat állapítottak meg az ágazatban.

Több mint 400 polgári repülőgépen hajtottak végre típuskonstrukció-módosítást az ehhez szükséges kutatási és tanúsítási munkálatok elvégzése nélkül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A főügyész azt hangoztatta, hogy az Aeroflot légitársaság Szuhoj Superjet 100 típusú gépének május 5-i katasztrófája az orosz repülési ágazat komoly problémáinak következménye volt.

A repülő, amely kényszerleszállást hajtott végre Moszkvában, a földet érést követően kigyulladt, és ennek következtében 41 ember életét vesztette. A tragédia okainak hivatalos vizsgálata még nem zárult le; az orosz sajtóba kiszivárgott értesülések szerint a pilóták hibák sorozatát követték el, miután röviddel a felszállást követően villám csapott a gépbe, és több műszaki berendezés felmondta a szolgálatot.