Budapesten szakította meg útját a Wizz Air Tiranából Berlinbe tartó járata kedden délután, a gép biztonságosan leszállt.

A W6 6611-es számú, Tirana – Berlin járatot nem a Wizz Air saját repülőgépe, hanem a Danish Air Transport légitársaságtól, személyzettel együtt bérelt Airbus A320-200-as teljesítette.

Az OY-RUZ lajstromjelű repülőgép személyzete Bosznia-Hercegovina légterében, Banja-Luka térségében észlelte a jobb oldali hajtómű hibáját, majd a budapesti repülőtér irányába fordult.

A HungaroControl lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy a repülőgép egyik hajtóműve kigyulladt, de azt még a levegőben sikerült eloltani, a személyzet ezt követően döntött a budapesti kényszerleszállás mellett.

A gép nem sokkal 15 óra előtt egy működő hajtóművel biztonságos leszállást hajtott végre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az utasok és a járat személyzete egyaránt épségben vannak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: fr24.com

A budapesti repülőtér 31R futópályáján végrehajtott leszállást követően az A320-ast a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységei átvizsgálták, majd a számára kijelölt állóhelyre kísérték.

A Wizz Air közleménye megerősítette, hogy a járat műszaki hiba miatt szakította meg útját Budapesten, az utasokat egy másik géppel szállítja tovább a német fővárosba a légitársaság.