A 80 százalékos részesedésért 2,48 milliárd eurót fizetett az állam, míg a 20 százalékért 620 millió eurót a Vinci, a nemzetgazdasági tárca közleménye alapján ez az ügylet a közelmúltbeli hasonló tranzakciókhoz képest kedvezőbb.

A Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződésének aláírására több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án került sor, 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a Vinci Airports pedig 20 százalékot. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte, hogy a meglévő nemzetközi banki és befektetési konzorciummal is megállapodást kellett kötni, a hitelezők 100 százaléka igennel szavazott az ügyletre.

A tájékoztató emlékeztet, hogy az állam pénzügyi és stratégiai befektetőként lesz jelen a cégben, az üzemeltetésért a francia reptérkezelő vállalat felel majd.

A részesedésekért fizetett 3,1 milliárd euró vételár kiegyenlítése pro ráta (arányos – a szerk.) módon történt, az állam 2,48 milliárd eurót, míg a Vinci 620 millió eurót fizetett.

A Budapest Airport vételára a közlemény szerint a vállalat utolsó, lezárt, torzításmentes (járvány előtti) évének eredményére (EBIDTA) vetítve 16,5-szeres értéket éri el.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég 2019-es auditált, konszolidált EBITDA-ja (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 254 millió euró volt, írja a tárca. Mint hozzáteszik, jelenleg a piacon 18-22-szeres értéken cserélnek gazdát a repülőterek, az elmúlt, torzítástól mentes években a vételárak mediánja az EBITDA 20,6-szorosa volt, például a koppenhágai légikikötő 19,8, a London-Gatwick 19,9, a lyoni 21,2, a Leeds-Bradford 26,4 értéken cserélt gazdát.

A Vinci Airports globális szereplő, és több mint 70 repülőteret üzemeltet 14 országban, világszínvonalon, az ilyen mértékű tapasztalat új szintre tudja emelni a budapesti repülőtér működését – hangsúlyozza az NGM.

A közlés leszögezi, hogy a reptér a főtevékenységhez kapcsolódó nagy ívű, azaz az utasok számának növeléséhez köthető fejlesztések előtt áll, az utasforgalom belátható időn belül 20 millióra emelkedhet, a légikikötő várhatóan kiemelkedő fejlődést és jövedelmezőséget fog mutatni. A Budapest Airportban megvalósuló állami jelenlét óriási szinergiákat rejt magában, a befektetés elősegíti a repülőtér megfelelő fejlesztését – hangsúlyozzák.

A tájékoztató emlékeztet, hogy július elején a francia partnerrel közösen nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, amelyen a tranzakciót érintő és a reptér jövőjére vonatkozó terveket is részletesen bemutatják.