Az előző évinél nagyobb utasforgalommal zártak tavaly Európa legnagyobb légitársaságai. A várakozásoknak megfelelően tényleg a Ryanair vitte a legtöbb utast, a három nagy hálózatos cégcsoport erőviszonya pedig nem borult fel.
Miután Michael O’Leary légitársasága nyilvánosságra hozta az ír fapados cégcsoport utasforgalmi adatát, csak az volt a kérdés, hogy a Lufthansa Group mennyivel marad majd le, a többi nagy légicég-holding pedig bele sem tudott szólni kettejük „csatájába”.
A kérdésre a válasz most érkezett meg, miután a Lufthansa-csoport közzétette forgalmi statisztikáját. Emlékeztetőül: a Ryanair tavaly 152,4 millió utast fuvarozott. A Lufthansa, a Swiss, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines és a Eurowings pedig 2019-ben összesen 145 millió embert szállított, 2,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A járatok átlagos, összesített töltöttsége 1 százalékponttal 82,5 százalékra javult.
A Lufthansa 2 százalékkal 71 millióra, a Swiss 5,7 százalékkal 21 millióra, az Austrian 5,1 százalékkal 14,6 millióra növelte utasainak számát az előző évihez képest.
Forgalom alapján a hálózatos légitársaságok között az International Airlines Group (IAG) szerezte meg a második helyet 118,2 milliós forgalommal, ami 4,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A járatok átlagos töltöttsége 84,6 százalék volt, 1,3 százalékponttal több, mint tavalyelőtt.
Az Aer Lingus 2,4 százalékkal 11,3 millióra, a British Airways 1,6 százalékkal 47,7 millióra, az Iberia 7,2 százalékkal 22,4 millióra, a Level 116 százalékkal 1,8 millióra, a Vueling pedig 5,6 százalékkal 34,5 millióra növelte utasforgalmát.
Az Air France-KLM a csoport mérete okán a harmadik helyen végzett, mivel méretben jóval kisebb versenytársainál. Az Air France, a KLM, a Hop és a Transavia összesen 87,6 millió utast fuvarozott, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Járataik töltöttsége a hagyományos cégek között a legmagasabb, 87,9 százalék, amely fél százalékponttal erősebb, mint 2018-ban volt.
Az Air France forgalma 2,1 százalékkal 52,5 millióra, a KLM-é 2,7 százalékkal 35 millióra, a Transaviáé 4,8 százalékkal 16,5 millióra javult. A Hop utasforgalmi adatait az Air France-hoz írják.
A fapadosok között a Ryanair után elvileg az Easyjet következne, de a cég tavaly március óta nem közöl havi statisztikát, a negyedéves pénzügyi jelentéssel együtt teszik közzé adataikat.
A Wizz Air honlapján elérhető statisztikák szerint a cég 39,3 milliós forgalmat bonyolított le 2019-ben, ez 18,3 százalékkal több, mint 2018-ban, amikor 33,2 millió utasuk volt. A járatok átlagos töltöttsége 93,4 százalékot ért el, ez 1,3 százalékpontos javulás a tavalyihoz képest.