A kanadai közlekedésbiztonsági hatóság a jövő hétre ütemezte be a 737 MAX módosítása utáni első berepüléseket. Eközben a Boeing egy megrendelésről szóló közleménye arra utal, hogy a gyártó megszabadul a MAX elnevezéstől.

A Reuters jelentése szerint a Transport Canada, azaz a kanadai közlekedésbiztonsági hatóság lesz az első nem USA-beli szerv, amely elkezdi a két légikatasztrófában érintett Boeing 737 MAX átalakítása utáni ellenőrző repüléseket. A vizsgálatot a kanadai szakemberek a Boeing rentoni és seattle-i telephelyein végzik.

Forrás: Boeing via Youtube

A hatóág tájékoztatása szerint a korábban az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) által elvégzett vizsgálatok főbb pontjait nézik át elsősorban.

A kanadai után az európai és brazil szakértők is bevizsgálják majd a gépet, mert mint ismert, ezen hatóságok korábban kinyilvánították: külön is tesztelni akarják a típust. Egyelőre sem az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), sem a brazil hatóság nem tudja, mikor kezdhetik el az ellenőrző repüléseket, mivel az időpont a kanadai vizsgálat megállapításaitól is függ.

Eközben a Boeing a lapunknak is elküldött közleményében arról tájékoztat, hogy hosszú idő után végre sikerült megrendelést szereznie a 737 újgenerációs változatára. A lengyel Enter Air állapodott meg a gyártóval 4 gép vételéről, ebből kettő opciós szerződés részét képezi.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közleményben a Boeing több helyen már nem használja a MAX elnevezést, a típust 737-8-ként jelölték meg.

Arról már korábban is voltak pletykák, hogy a Boeing üzleti okokból, a bizalom visszanyerése érdekében elhagyhatja ezt a márkajelzést, de most adott először formális jelzést arról, hogy tényleg lehetnek ilyen szándékai.