A Croatia Airlines 15 példányt állít forgalomba az Airbus A220-as mindkét változatából, az első júniusban, a második novemberben csatlakozik a flottához.
A légitársaság közlése szerint már zajlik a felkészülés az eredetileg kanadai fejlesztésű típus forgalomba állítására. A cég pilótákat, üzemeltetési és repülésműszaki szakembereket is felvett, valamint képez, emellett tartalékot is beszereztek a Pratt & Whitney hajtóműből.
A Croatia Airlines összesen 15 példányt állít forgalomba az új generációs típusból, hármat az Azzora, hatot a Griffin Global Asset Management és még hatot az Air Lease Corporation lízingcégtől szereznek be. A légitársaság a nagyobb A220-300-as és a kisebb A220-100-as változatot is üzemelteti majd.
Az első A220-as már 2024 júniusában megérkezik a flottába, a második pedig novemberben, de azt egyelőre nem közölte a légitársaság, hogy mely útvonalakon és bázisokon használják majd kezdetekben.

Az A220-asok fokozatosan leváltják a légitársaság jelenleg négy A319-esből, két A320-asból és hat De Havilland Canada Dash 8-as turbólégcsavaros regionális gépből álló flottáját.
Az új generációs repülőgépeket a Panasonic Ku-sávú műholdas fedélzeti internetes hozzáférésével szerelik fel.
