Egyre valószínűbb, hogy a túlzsúfolt mexikóvárosi nemzetközi reptér szerepének nagy részét a Santa Lucía katonai légibázis veszi át, bővítéséhez különleges utasforgalmi terminált terveznek. Az ország új elnöke szerint az óriásreptér leállított építkezéséhez képest olcsóbb lesz ez, még a közlekedési kapcsolatok és a távolabbi Toluca légikikötő fejlesztésével együtt is.

Ebből nem lesz semmi, leállították az építkezést

Mint megírtuk, Mexikóban a tavaly megválasztott új elnök megígérte, hogy leállítja a főváros már épülő új óriásrepterének építését, december elsejei hatalomra lépésével ezt meg is tette.

A látványosnak ígért, Norman Foster brit sztárépítész irodája által tervezett különleges terminál így tehát nem valósul meg, bár a légikikötő munkálatai húsz-harminc százalékban elkészültek már tavaly őszre.

Most egyre valószínűbb, hogy a főváros közeli Santa Lucía katonai légibázist bővítik, két-két új futópályával és terminállal, áruforgalmi központtal, szállodával.

A jelenleg egy futópályával, de a környezetében nagy szabad területtel rendelkező helyszín megközelítésére a közlekedési kapcsolatokat is fejlesztenék, és természetesen irányítótornyot, valamint egyéb szükséges infrastruktúrát is építenének – írja az aero.de portál.

Hirdetés

A meglévő nemzetközi reptértől mintegy negyven kilométerre lévő Santa Lucía, illetve a 70 kilométerre lévő Toluca légikikötő bővítése, valamint a közlekedésfejlesztés az új elnök, Andres Manuel López Obrador (saját brandje alapján: AMLO) honlapja szerint 100 milliárd pesóval (4,5 milliárd euró, 1400 milliárd forint) olcsóbb lesz a 285 milliárd pesó költségűre (4000 milliárd forintosra) becsült, most leállított új reptérhez képest.

A már tavaly nyáron elkészült mesterterv alapján Santa Lucía különleges terminált kapna, a pinceszintjén zajlana az autóforgalom, ott volnának a bejáratok is, nem pedig az építmény oldalán.

Tehát nem a világszerte gyakori elrendezést követték a tervezők, azaz hogy az építmény egyik oldalán vannak a bejáratok, és ott zajlik az autóforgalom. Külön szinteken zajlana az érkező- és induló utasforgalom, a három mólón összesen 33 repülőgép-állóhely volna, közülük több alkalmas lenne A380-asok fogadására is a grafikák szerint.

A katonai bázis meglévő, egyetlen futópályájától dél-keletre, egyaránt 1500-1500 méter távolságra épülne két újabb, a párhuzamos üzemeltetés lehetősége miatt. Az egyik 4,6 kilométer, a másik 5,1 kilométer hosszú lenne, hiszen magaslati és forró égövi a környezet.

A reptér megközelítését a fővárost övező autóút fölé építendő viadukt segítené, így közösségi közlekedéssel is mintegy negyven perc lenne a meglévő légikikötőhöz az út az ígéretek szerint. Utóbbi, a Benito Juarez reptér a felújítása után a belföldi járatokra állna át, Santa Lucía pedig a nemzetközieket kezelné.

E ponton nem világos, hogy ezt a döntéshozók hogyan gondolták, például az Aeromexiko átszálló utasai így reptérváltásra kényszerülnek. Az ellenzők szerint ez is gondot okozna, másrészt a forgalmi dugók miatt is problémás a két helyszín párhuzamos üzemeltetése, az esetleg egymást zavaró légi útvonalakról nem is szólva. Az új elnök stábja szerint mindez nem igaz, megoldható dolog, és az óriásreptér építésének leállítására azért is szükség van, mert a hatalmas költségen kívül az egykori Texcoco-tó medrében bizonytalan a talaj, illetve a főváros vízbázisát is hátrányosan érintette volna az itteni üzemelés.

Az óriásreptér kivitelezője a hírek szerint jelezte, hogy e helyett szívesen részt venne a Santa Lucía kiépítésében. A mesterterv szerint egyébként a beruházás elkezdésétől számított 24 hónap alatt befejezhető lenne a 66 milliárd pesóra (975 milliárd forint) taksált projekt, ez igen ambíciózus célnak tűnik.

Ami a harmadik helyszínt, a 70 kilométerre lévő Toluca város repterét illeti, ezt nyolc-tízmillió utas fogadására tennék alkalmassá.

Íme egy videó a Santa Lucía bázis fejlesztéséről: