A hatóságok három egymást követő ellenőrzés alkalmával komoly biztonsági hiányosságokat tártak fel a Ju Air-nél, amely jelenleg a tavalyi katasztrófa után megmaradt Ju-52-eseinek teljes felújításán dolgozik. Emiatt kérdéssé vált, hogy a Tante Ju becenevű oldtimer gépek valaha a levegőbe emelkedhetnek még.

Svájci sajtóértesülések szerint is több komoly, a repülésbiztonságot is veszélyeztető hiányosságot tárt fel a Ju Airt a közelmúltban többször ellenőrző Szövetségi Polgári Légügyi Hivatal (FOCA) három vizsgálata – számolt be az Austrian Wings.

A Ju Air 2018 augusztusában lezuhant Ju-52-ese 2014-ben (Fotó: AIRportal.hu)

A hatóság szerint a cég karbantartási részlegére vonatkozó követelmények nem teljesülnek, így a Ju Air a továbbiakban nem végezhet ilyen munkálatokat a megmaradt két Junkers Ju-52/m3 típusú repülőgépén.

Az engedélyek bevonása a cég egyik leányvállalatát, a Naef Flugmotoren AG-t is érintik, amely a gépek BMW által gyártott motorjainak karbantartásáért felelős.

Az intézkedés következményeként a Ju Air egyáltalán nem tudja folytatni a Ju-52-eseken tervezett teljes körű felújítást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ügyhöz közel álló források szerint emiatt egyre kisebb az esélye, hogy a két oldtimernek számító gép valaha újra levegőbe emelkedhet.

A légitársaság azután döntött két gép komplex nagyjavítása mellett, hogy egykori harmadik példányuk, a HB-HOT lajstromjelű Ju-52/m3 2018 augusztusában húsz ember életét követelő balesetet szenvedett egy útvonalrepüléses nosztalgiajárat végrehajtása közben.

A baj nem jár egyedül

A katasztrófa idején 79 éves repülőgép roncsainak vizsgálata során a szakemberek olyan szerkezeti, anyagfáradásos hibákra bukkantak, amelyeket a rutin karbantartások során nem lehetett észre venni.

Ezek az előzetes jelentés szerint ugyan nem játszottak közre a nyári balesetben, de novemberben biztonsági intézkedésképp teljes körű repülési tilalmat rendeltek el a Ju Air megmaradt két gépére.

A cég ezt követően bejelentette, 2021-ig semmilyen körülmények között nem szeretné azokat használni,
ehelyett a gépek felújítására koncentrál, hogy “szinte új gépként” állíthassák őket újra forgalomba – ennek lehetősége vált most kérdésessé.

Márciusban ugyanakkor további intézkedéséket léptettek érvénybe a svájci hatóságok, a cég kereskedelmi repülések teljesítéséhez szükséges engedélyét is határozatlan időre elvették.

Ezzel párhuzamosan, szintén az augusztusi baleset nyomán az oldtimer gépekre általánosan is jelentős szigorítások várhatók nemcsak Svájcban, de európai szinten is.

A jelenlegi tervek szerint az eddigi formában megtiltják a kereskedelmi járatok üzemeltetését ezekkel a repülőgépekkel, az üzemeltetőknek pedig speciális klubok működtetését írják elő.

Az oldtimer gépekkel csak ezen klubok tagjai repülhetnek majd legalább 30 napos érvényes tagságot követően. Ez együtt kell járjon egy, a repülőgépek korából fakadó plusz kockázati tényezőkről kapott oktatással is.