Nem csak az a kérdés, hogy van-e jövője az Austrian Airlinesnak, hanem az is, hogy az milyen lesz – nyilatkozta a tulajdonos Lufthansa-holding vezetője. Carsten Spohr az osztrák légitársaság hatvanadik születésnapjának alkalmából beszélt arról, hogy az öregedő szélestörzsű gépparkot addig nem újítják meg, amíg az Austrian nem válik hatékonyabbá.

Egyelőre nem lesz napirenden az öregedő Boeing-gépek lecserélése (Fotó: AIRportal.hu)

Jövedelmezősége harmada a Lufthansa és a Swiss teljesítményének, a holding flottájának 10 százalékát üzemelteti, de a teljes bevételnek csak 4 százalékát adja – mondta az Austrian Airlines-ról Carsten Spohr, a tulajdonlos Lufthansa-csoport vezetője a minap.

Hozzátette: nem csak az a kérdés, van-e egyáltalán jövője a légitársaságnak, hanem hogy az hogyan is néz majd ki. Mindezt az austrianaviation.net szerint az Austrian hatvanadik születésnapján mondta el.

Spohr szerint nem használja ki eléggé a benne rejlő potenciált a légitársaság. Bár miközben rekordszintű, 101 millió eurós profitot jelentett a 2017-es évre, csak az utolsó előtti helyen végzett a növekedés mértékét tekintve az európai légitársaságok között.

A fővezér kijelentette, hogy lényegi összefüggés van a költségek és a növekedés között: ha egy légitársaságnak magas költségei vannak, nem tud eléggé növekedni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezért Spohr bejelentette, hogy addig szó sem lehet az Austrian öregedő 767-eseinek és 777-eseinek leváltásáról, amíg ezt a cég nem tudja magának finanszírozni.

A kiöregedő szélestörzsűek újakkal való helyettesítéséhez nagyobb nyereség és hatékonyság kell, alacsonyabb költségek mellett. A vezér szerint csak egy nagyjából 150 millió eurós éves profitnál lehet szó az osztrák 767-es és 777-esek lecseréléséről – írja az austrianwings.info portál.

De Spohr figyelmeztetett, hogy olyan üzemelés kell, amely kedvezőtlen gazdasági környezetben is képes a gépek finanszírozását biztosítani. Szólt arról is, hogy tárgyalni fog a bécsi reptér, illetve az osztrák légtérhasználat költségeiről is.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem ért véget a légitársaságok konszolidációja Európában, ezért a Lufthansa-holdingnak erősnek kell lennie.

Az osztrák cég jubileumi festésű, egyúttal az új arculatnak megfelelő hatodik 777-ese (Forrás: Austrian Airlines)

Az osztrák portál emlékeztet arra, hogy miután nagyjából kilenc éve átvette a csoport az Austriant, a cég elvégezte a „házi feladatát”: optimalizálták a járathálózatot, elbocsátások is voltak, a nem gazdaságosan üzemeltethető repülőgépeket, mint például a CRJ-k, a Fokkerek és a kisebb Dash-ok, mind kivonták a flottából és korszerűbb Embraer E195-ösökkel helyettesítették javarészt.

Az osztrák 767-esek átlagéletkora 22 év, a legöregebb példány azonban 27 éves. A 777-esek közül a legidősebb 21 esztendős, a legfiatalabb pedig 11, bár mindegyik szélestörzsű kabinját jelentősen felújították az elmúlt években.

És mivel a repülésbiztonság miatt alapos karbantartásra van szükség, az idősödő gépekre egyre többet kell költeni a gyakoribb meghibásodások miatt, emellett a régebbi technológia okán többet is fogyasztanak ezek, mint egy vadonat új példány.

Az öreg Boeing-szélestörzsűek miatt tehát ördögi kör alakul ki: a Lufthansa-holding úgy vár el nagyobb hatékonyságot és alacsonyabb költséget, hogy ezt az idős repülőgépekkel nem igazán lehet elérni.

A hosszú távú járatokat teljesítő modern flottával viszont az Austrian csökkenthetné az üzemeltetési költségeit, és a korszerű fedélzeti szolgáltatásokkal vonzóbb lenne az utasoknak, így nagyobb bevételt is termelne.

Ezért felmerülhet: mi áll amögött, hogy Carsten Spohr teljesíthetetlennek tűnő feltételeket szab az Austrian szélestörzsűinek lecseréléséhez?

A portál szerint ebből következik az a kérdés, hogy vajon milyen komolyan gondolja a holding a hosszú távú járatok megtartását Bécsben. Hiszen jelzésértékű, hogy a Lufthansa és a Swiss szélestörzsű gépparkját megújítják, eközben az Austrian csak egy használt, 17 éves 777-est kapott nemrég.