A sokórás késés miatt az Air India egyik belföldi járatának több utasa a személyzetet inzultálta, néhányan pedig azzal fenyegetőztek, hogy betörik a pilótafülke ajtaját.

Fotó: AIRportal.hu

Január 2-án az indiai nemzeti légitársaság VT-EVA lajstromjelű Boeing 747-400-asa teljesítette (volna) a cég Delhi és Mumbai közötti belföldi járatát, de műszaki hiba miatt csak hét órával később tudott elindulni.

Miután a gép kigurult a futópályára a személyzet ismét problémát észlelt, ezért egy állóhelyre gurult – az Aviation24.be beszámolója szerint. Ekkor azonban több utasnak is elege lett a történtekből, és magyarázatot követeltek.

Amikor ezt nem kapták meg, a közösségi médiában megjelent videók tanúsága szerint néhány renitens utas ütni kezdte a pilótafülke ajtaját, és szitkozódva követelte, hogy jöjjön ki a kapitány, és magyarázza meg a helyzetet, különben rátörik az ajtót.

A felvételt nyilvánosságra hozó utas a történteket úgy kommentálta, hogy többeket el kellene tiltania a légiutazástól az Indiai Polgári Légiközlekedési Hatóságnak (DGCA), mert képtelenek megérteni, hogy a személyzet nem repülhet problémás géppel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy másik videón már az látszik, hogy az utaskísérőket sem kímélte néhány balhézó, nem hagyták, hogy kinyissák a gép egyik ajtaját.

A történtek miatt az Air India közlemény adott ki, eszerint részletes jelentést várnak a történtekről a személyzet tagjaitól. Ezt követően megteszik a szükséges lépéseket a rendbontó utasokkal szemben, erre már a DGCA is felszólította a céget.