Regionális légitársaságként a Luxair az éles európai versenyben veszteségesen működik, de a cégcsoport többi tagja miatt az anyaholding nyereséges. Az elnök-vezérigazgató szerint bár nagy a harc, nincs szükségük befeketetőre, és már gondolkodnak a flotta fiatalításán-bővítésén is.

Brutális az árverseny az európai légi közlekedésben, ami az iparág szereplői közül keveseknek jó, a többségnek halálos is lehet – vélekedik a luxemburgi regionális légitársaság, a Luxair anyavállalatának elnök-vezérigazgatója.

Adrien Ney az Aerotelegraph-nak adott interjúban elmondta, ezzel együtt kell élni, ők is alkalmazkodtak hozzá, a fapadosok erőteljes fejlődése közepette nincs más lehetőség.

A Luxair-csoport többségi állami tulajdonban van, és bár maga a légitársaság jó ideje veszteséges, a holding szolid nyereséget termel.

Ugyanis az utasszállító és az árufuvarozó járatokat kiszolgáló cégekkel, a catering-leányvállalattal és az utazásszervező részleggel összességében pénzt tudnak termelni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cégvezető hangsúlyozta: ha pusztán pénzügyi befektetőként gondolkodna, azt mondhatná, hogy így nincs értelme a légitársaságnak, be kell zárni. De mivel fontos Luxemburg elérhetősége légi úton, igyekeznek alkalmazkodni a piaci környezethez.

A holding legnagyobb, 39,05 százalékos részvényese egyébként maga az állam, a Luxemburgi Nagyhercegség, emellett 21,85 százalékban tulajdonos az állami takarékpénztár is.

A cégvezető szerint a légitársaság a speciális működése miatt is veszteséges, a növekvő költségek és a nagy árverseny mellett.

Ugyanis a nagyszámú üzleti utazót kiszolgáló cégként például naponta sok alkalommal repülnek európai nagyvárosokba, így a járatok átlagos töltöttsége viszonylag alacsony, 64 százalék.

De természetesen dolgoznak azon, hogy ezt emeljék, így a jegyárstruktúrát jövőre várhatóan átalakítják majd.

A luxemburgi légitársaság azonban nem akar lemondani a színvonalról a költségek miatt, így ameddig csak lehet, megtartják az ingyenes fedélzeti kiszolgálást.

Ami a flottát illeti, folytatni szeretnék a mérsékelt növekedést. Az utazásszervező leánycégnek szüksége van továbbra is a Boeing 737-esekre, a közeljövőben újabb példány erősíti majd a flottát.

A regionális forgalomra pedig vizsgálják az Embraer E2 és az Airbus A220 (korábban Bombardier C Series) típuscsaládot is, a Dash 8-asok helyére.

Búcsúzhatnak a jövőben a Dash 8 Q400-asok (Fotó: AIRportal.hu)

A cégvezetőt kérdezték a konszolidációról is, hogy kis légitársaságok vagy csődbe mennek, vagy egy nagyobb vállalat veszi meg őket.

Adrien Ney azt mondta, nincs szükségük partnercégre – a code-share megállapodásokon kívül -, mert amíg a Lufthansa kistulajdonos volt, érezték a forgalmat elszívó hatását. De még befektetőt sem keresnek, a jelenlegi struktúrával elégedettek.

A holdingot sem tervezik átalakítani (amely a Cargoluxban is tulajdonos), sem leánycégeket eladni-megszüntetni. Az utazásszervező részleg például öt évtizedes múltra tekint vissza, és kiválóan teljesít, nagy az emberek bizalma iránta.

Az Adrien Ney által elmondottak annak fényében is érdekesek, hogy nemrég a Flybe nehéz pénzügyi helyzete kapcsán egy légiipari szakértő annak a véleményének adott hangot, hogy a regionális légitársaságok egyre nagyobb bajba kerülhetnek Európában, mert kérdéses ezen piaci szegmens fenntarthatósága.