Kikerült a csődeljárás alól a South African Airways, a dél-afrikai kormány heteken belül aláírhatja a megállapodást egy stratégiai partnerrel. A cég diszkont leányvállalata, a Mango Airlines pedig úgy tűnik, hogy folytathatja az üzemelést.

A csődbiztosok fizetőképesnek nyilvánították a South African Airwayst, megítélésük szerint a légitársaság megfelelő likviditással rendelkezik, így folytathatja működését az ideiglenes megbízással rendelkező igazgatótanács és a vállalat vezetőségének irányítása alatt.

Ezzel sikeresen lezárult a légitársaság működőképességének megőrzése érdekében 2019 decemberében indított, mintegy 17 hónapos folyamat, a vállalat megszabadult a maga előtt görgetett tetemes adósságoktól, ugyanakkor a hitelezők és a repülőjeggyel rendelkező ügyfelek három éven belül visszakaphatják a pénzüket az erre a célra kirendelt vagyonfelügyelő közreműködésével.

Mindeközben az állami tulajdonú légitársaság számára a dél-afrikai kormány stratégiai partnert talált, az állami vagyonkezelő közlése szerint
a megállapodás véglegesítés alatt van a kiválasztott befektetővel.

Fotó: AIRportal.hu

A vezetés most azt a feladatot kapta, hogy a légitársaság működésének fenntartásához dolgozzanak ki egy újabb átmeneti üzleti tervet, arra az időszakra, amíg az új stratégiai befektető partnerrel meg nem születik a megállapodás.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az új tulajdonos biztosítja majd a megfelelő tőkét, a műszaki és kereskedelmi tapasztalatokat ahhoz, hogy a South African Airways egy versenyképes nemzeti légitársaságként folytathassa működését.

Megmenekülhet a diszkont leány is

Bár a South African Airways most lezárult csődeljárása nem terjedt ki a leányvállalatokra, az ideiglenes igazgatótanács mandátumot kapott arra, hogy biztosítsa a South African Airways Technical (SAAT) repülőgép-karbantartó vállalat, az Airchefs cateringcég, és a Mango Airlines diszkont légitársaság működésének fenntartását stratégiai, pénzügyi és üzemeltetési szempontból.

Az állami vagyonkezelő a légitársaság szakszervezeteinek tiltakozása ellenére megpróbálta mintegy 189 millió USA-dollárnyi összeggel megsegíteni a leányvállalatokat, de ez ügyben még folyamatban vannak a jogi eljárások, így a pénz még nem érkezett meg a cégekhez.

Korábban a Mango Airlines ügyében felröppentek hírek, hogy május 1-től beszünteti a működést, de később ezt hivatalos közleményben cáfolták.

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság járatait 2021. április 28-án nem engedte felszállni a Dél-afrikai Köztársaságban repülőtereket üzemeltető ACSA (Airports Company of South Africa) a meg nem fizetett leszállási és parkolási díjtartozások miatt, de másnapra sikerült megállapodni a korlátozott üzemelés fenntartásáról.

A diszkont légitársaság hétvégi közlése szerint a zanzibári útvonal kivételével tovább működtetik útvonalhálózatukat, a cég csődvédelem alá került május 1-től júliusig, vagy amíg szükséges forráshoz nem jut.

A Mango Airlines ZS-SJF lajstromjelű repülőgépét a múlt héten a Macquarie Air Finance nevű lízingcég azonban visszavette, a Boeing 737-800-ast Addis Abeba érintésével Budapestre repülték át tárolásra. Egyes információk szerint összesen öt ex-Mango repülőgép érkezése várható Ferihegyre, azt nem tudni, hogy az idő közben elrendelt csődvédelem miatt a maradék négy példányt végül visszaveszi-e a lízingbeadó.