Nyilvánossá tette az USA légügyi hatósága a Boeing 737 MAX repüléséhez javasolt képzési feltételeket, ezekben több olyan pont is szerepel, amelyeket a gyártó korábban nem tartott szükségesnek.

Az Aviation Week a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) javaslatát ismertetve azt írta, a képzésben külön hangsúlyt fektetnek a MAX-ek módosított repülésvezérlő rendszerének ismertetésére, ezen belül is az átesésvédelemért felelős MCAS működésének részletes bemutatására.

A korábbi üzemeltetési kézikönyvekben a Boeing nem említette megfelelően ezen rendszer létét, pláne nem a működését.

Forrás: Boeing via Youtube

Mint ismert az MCAS jelentős szerepet játszott a Lion Air, illetve a Ethiopian Airlines egy-egy repülőgépének lezuhanásában. Korábban amerikai pilótaszervezetek is jelezték, hogy nem volt elegendő információjuk e rendszerről.

A most tervezett új oktatási rend szerint a pilótáknak az elméleti oktatás után legalább öt alkalommal szimulátoros képzésen is át kell esnie. A gyakorlatok során az MCAS rendszerhez fűződő hibajelenségek és azok megoldása lesz az egyik feladat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt korábban a Boeing elutasította, a MAX tervezének egyik sarokpontja ugyanis az volt, hogy a légitársaságoknak költséghatékonysági szempontok miatt ne kelljen szimulátoros képzésre küldeniük a pilótákat.

A feladatok között szerepel egyebek mellett különböző helyzetekben a vízszintes vezérsík manuális kitérítése a trimkerék segítségével, illetve az állásszög-jeladókból érkező, egymásnak ellentmondó sebességadatok kezelése is.

A hatóság javaslata szerint a pilótáknak hét ellenőrzőlistát is újra kell tanulniuk, mivel ezek is módosultak.

Bár a változtatások jelentős része a MAX-ra fókuszál, a kézi trim-kezelésre vonatkozó képzés a többi 737-esre is vonatkozik majd.

Forrás: Boeing

Az FAA november 2-ig várja a véleményeket a tervezetről, majd az egyik utolsó lépésként véglegesítik a képzés anyagát.

Steve Dickson, az FAA vezetője a múlt héten saját maga is kipróbálta a MAX-et, utána azt mondta, meggyőzőek voltak az általa tapasztaltak. A várakozások szerint az FAA, illetve az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) novemberben oldhatja fel a típus tavaly márciusban elrendelt repülési tilalmát.