Madárrajjal ütközött és megszakította felszállást a Wizz Air Debrecen – London Luton járata Debrecenben vasárnap késő délután.

A Wizz Air egyik A320-as gépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Wizz Air egyik A320-as gépe. (Fotó: AIRportal.hu)

A felszállás megszakítására vélhetően már magasabb sebesség mellett volt szükség, mely miatt a repülőgép fékrendszerei túlhevültek. A felszállás megszakítását követően a repülőgép visszagurult a repülőtér forgalmi előterére, az utasok ott hagyhatták el a fedélzetet.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint „a repülőgépet csak vészfékezéssel sikerült megállítani„, aminek következtében a gép egyik futóműve füstölni kezdett, amit a debreceni hivatásos tűzoltók, a megyei műveleti szolgálat irányítása mellett, a létesítményi tűzoltósággal kiegészülve hűtöttek vissza.

A repülőgép száznegyvenkilenc utasa a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyta a járművet.

Az esemény során senki sem sérült meg
– közölte Rácz Máté, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az MTI az esti órákban azt írta, hogy a Wizz Air menetrend szerinti járata 169 utassal, valamint 4 csecsemővel és a 6 fős személyzettel a fedélzetén 17 óra 25 perckor kezdte meg a felszállást és a futópályán keresztül repülő sirálycsapattal ütközött.

A flightradar24.com virtuális radar adatai szerint az érintett repülőgép a légitársaság HA-LPN lajstromjelű Airbus A320-as repülőgépe volt. A Wizz Air a járat utasait egy másik repülőgéppel szállította el Londonba, mely az esti órákban érkezett meg Debrecenbe és fél kilenc körül – az eredeti járat menetrend szerinti indulási idejéhez képest mintegy három órás késéssel – indult Londonba.

Lapunk érdeklődésére a Wizz Air az eseménnyel kapcsolatban az alábbiakat közölte:

A Wizz Air W6 7853 számú, Debrecenből London Lutonra tartó járata felszállás előtt madárral ütközött, ezért soron kívüli karbantartásra szorult. A késés minimalizálása érdekében a Wizz Air egy másik Airbus A320-as repülőgépével szállítja az utasokat Londonba. A gép már fel is szállt, és várhatóan 2 és fél óra késéssel érkezik London Luton repülőterére. Az esetből következően a Wizz Air W6 7854 számú, London Luton-Debrecen tartó járata is késéssel indul. A Wizz Air az érintettek elnézését kéri, de az utasok és a személyzet biztonsága elsődleges fontosságú számunkra.