A felszámolás alatt lévő néhai légitársaság még 10 millió euróval tartozik a német kormánynak a 150 milliós hitelből, ám a mintegy 1,2 millió pórul járt utasnak nem sok reménye van a pénze visszaszerzésére.

Már csaknem egészen rendezte a német állam felé meglévő tartozását a felszámolás alatt álló Air Berlin, a két éve a megmentésére nyújtott 150 millió eurós kölcsönből „csak” tízmillió van hátra – írja az aero.de a felszámolóbiztos, Lucas Flöther közlésére hivatkozva.

A szakember azonban azt is elmondta: a cég leállása miatt pórul járt mintegy 1,2 millió repülőjegy-tulajdonos számára nincs remény, hogy rendes eljárásban, hitelezőként viszontláthatják a pénzüket.

A hoppon maradt repülőjegy-vásárlóknak nem sok reménye maradt (Fotó: AIRportal.hu)

Ugyanis Lucas Flöther arra emlékeztetett, hogy a hitelezők sorrendjében előbb szerepelnek például a munkavállalók, akik elmaradt bérükre és végkielégítésükre várnak. Viszont azok, akik már a csődhelyzet bejelentése után vásároltak repülőjegye(ke)t, visszafizetési garanciát kaptak, így számukra nagyobb a remény a szakember közlése szerint.

A felszámolóbiztos arról is beszélt, hogy a cégben még negyvenen dolgoznak, feladatuk az eljárás lezárultáig többek közt az igények megalapozottságának vizsgálata is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ismert, az Air Berlin 2017 augusztusában jelentett csődhelyzetet, miután a résztulajdonos Etihad Airways elzárta a pénzcsapot, majd a német cég ősszel be is szüntette a működését.

A vállalat számos elemét értékesítették azóta, köztük az osztrák leányvállalat Nikit, amelyért a Lufthansa és az IAG-holding is versenyben volt. Végül az azóta elhunyt eredeti alapítója, a néhai autóversenyző Niki Lauda szerezte meg (a Thomas Cook-konszern részvételével), majd a később 100 százalékos tulajdonossá vált Ryanair is beszállt a cégbe, amelyet Laudamotion (ma már: Lauda) néven indítottak újra. A hitelezőknek, köztük a német államnak ezekből a bevételekből folyósították a pénzt.

Megírtuk, hogy az Etihad ellen keresetet nyújtott be a felszámolóbiztos, mivel szerinte az abu-dzabi székhelyű holding hivatalos garanciát vállalt az Air Berlin finanszírozására, és ezzel szembemenve szüntette be a pénz folyósítását. Arról nem tudni, hogy a Londonba átvinni tervezett bírósági ügy miként áll jelenleg.

Fotó: AIRportal.hu