A Lufthansa-csoport tagvállalatai egy rövid időszakban szélestörzsű repülőgépekkel helyettesíti a kisebb gépeit több berlini járatán.
A Lufthansa közleménye szerint a szokásosnál nagyobb keresletre való tekintettel (valójában inkább az Air Berlin csődje miatti kapacitáskiesés miatt) a Berlin – Frankfurt, Berlin – München, Berlin – Zürich és Berlin – Bécs útvonalakon veti be a Lufthansa, a Swiss International Air Lines és az Austrian Airlines a nagyobb gépeket októberben egyes járatokon, de a többi járatot is a legnagyobb keskenytörzsű A321-es típusok teljesítik majd.
A Lufthansa napi egy Frankfurt – Berlin járatát Airbus A340-300-as repülőgéppel teljesíti október 23 és 25 között, Münchenből naponta egyszer Airbus A340-600-as közlekedik Berlinbe október 23-24-én.
A Swiss pedig egy A330-300-ast állít forgalomba október 24 és 25-én Zürich és Berlin között, míg az Austrian október 24-én repül majd Berlinbe egyik Boeing 767-esével.
Amint arról már korábban beszámoltunk, novemberben összesen hatvan járaton közlekedik majd Jumbóval a Lufthansa Frankfurt és Berlin között, a légitársaság közlése szerint akkora az igény a két város között.
A hivatalos menetrend szerint alig több mint egy órás útra állítja be a Lufthansa a Boeing 747-400-as típusát: Frankfurt és Berlin-Tegel között egész novemberben összesen hatvan járatot teljesít majd a légitársaság ezen az útvonalon Jumbóval.
A 747-essel üzemeltetett első járat november elsején közlekedik a két német nagyváros között az LH167/168-as délutáni járatpáron, az utolsó pedig november 30-án.
Az útvonalon a Lufthansa alapesetben az A320-as gépcsalád valamely típusváltozatát közlekedteti, 138 és 200 ülés közötti férőhellyel. A Jumbókon pedig hatvanhét business-szék mellett 304 prémium turista és normál turista hely található.
A Lufthansa korábban bejelentette azt is, hogy november 8-tól Berlin és New York között indít járatokat hetente négy alkalommal.
Európában időnként ki lehet fogni szélestörzsű repülőgépeket a rövidtávú járatokon, de a kontinensen inkább új típus forgalomba állítása esetén a személyzetek kiképzése alatt szoktak repülni a légitársaságok szélestörzsűekkel járatokat, vagy más operációval összefüggő okok miatt.
Másik opció, hogy harmadik országbeli légitársaság szélestörzsű repülőgépén lehet rövid szektort repülni Európán belül. Utóbbira egy jó példa lehet a LATAM Madrid – Frankfurt járatát teljesítő Dreamliner, melyre az ötödik szabadságjog intézménye alapján lehet csak a Madrid – Frankfurt viszonylatra is repülőjegyet foglalni.