Az elhúzódó válság miatt nem elég a LOT-nak a korábban kapott állami támogatás, így újra a kormányhoz fordulhat segítségért, eközben új repülőgépek beszerzését tervezi.

Az Európai Bizottság 2020 decemberében hagyta jóvá a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzetre hivatkozva a LOT-nak nyújtott 650 millió euró (2,9 milliárd zloty) értékű lengyel kormányzati segélycsomagot, amelyről mostanra derült ki, hogy
nem elegendő az állami tulajdonú légitársaság túléléséhez, mert a járvány miatt kialakult piaci helyzet még a korábbi pesszimista előrejelzéseknél is sokkal nehezebb.

A tavalyi állami támogatás összegét és az ahhoz kapcsolódó gazdasági és pénzügyi számításokat a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) akkori előrejelzései alapján készítette el a LOT, amelyek a mostani helyzetnél lényegesen jobb képet festettek.

Ez év végére lesz látható, hogy még mekkora pénzügyi segítségre lesz szüksége a LOT-nak a lengyel adófizetőktől, de a cégvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legkisebb összegű támogatást kelljen felvennie – nyilatkozta Rafał Milczarski, a légitársaság vezérigazgatója lengyel újságíróknak a fly4free.pl portál beszámolója szerint.

A végső döntést a segélycsomagról a miniszterelnök és a pénzügyminiszter hozza majd meg, és az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. Milczarski szerint nem várható, hogy Brüsszel jogellenesnek ítélné az újabb támogatást, mert Európa-szerte számos légitársaság részesült állami segítségben a rendkívüli körülmények miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A cég pénzügyi helyzete ellenére a LOT új generációs repülőgépek beszerzésével fejlesztené a flottáját, a hatékonyabb üzemelés és a klímacélok elérése érdekében, részben vásárlás, részben lízing formájában.

A légitársaság az Embraer E2-es sorozata és az Airbus A220 típus -100-as és -300-as változata iránt is érdeklődikmondta Rafał Milczarski a fly4free.pl portálnak adott másik interjújában.

A turbólégcsavaros Bombardier Q400-asok jövő év végéig távoznak a flottából, a légitársaság visszamondta két Boeing 787 Dreamliner és tíz Boeing 737 MAX 8 átvételét, cége a MAX-ok repülési tilalma okozta veszteségek miatt pedig továbbra is kompenzációt követel az amerikai gyártótól – tette hozzá.