Az Alitalia csődeljárásának vezetői meghosszabbították a légitársaságra adható kötelező érvényű ajánlatok leadási határidejét, amely így október 2-ről október 16-ra módosult.
A ch-aviation cikke szerint a döntés az Alitaliára és az Alitalia CityLiner regionális cégre is vonatkozik. A döntés hátterében az állhat, hogy a pályázóknak nem volt elég ideje átvizsgálni az Alitalia könyveit és egyéb üzemelési adatait.
Az új határidő a kötelező érvényű ajánlat beadásának határidejére vonatkozik, és a tárgyalások utáni végső ajánlat november 5-i határidejét nem érinti. Ez utóbbi fázisban a tárgyalások során az érdekeltek még megváltoztathatják a korábban tett ajánlatukat.
A ch-aviation szerint az Alitalia üzemeltetői továbbra is abban reménykednek, hogy egyben sikerül eladni a légitársaságot, ugyanakkor a legnagyobb esély a darabokban történő eladásra látszik: a járatüzemeltetés és a gépkarbantartás, illetve a földi kiszolgálási üzem is külön találhat gazdát.
Az olasz kormány korábban azt mondta, hogy semmi értelme az Alitaliát darabokra szedni és részeiben eladni, mivel a cégben még megvan a potenciál a növekedésre. “A légitársaság nem adhatja el leszállási jogait, útvonalait, eszközeit, ezeket egy kézben kell tartani” – fogalmazott.
Az értékesítést könnyítendő az olasz kormány júliusban bejelentette, hogy ő maga is hajlandó részesedést vásárolni a légicégből, amelynek jelenleg két olasz bank, az UniCredit és az Intesa Sanpaolo mellett áttételesen az olasz posta, valamint az Etihad a tulajdonosa. Az arabok azonban, miután a dolgozók megfúrták a reorganizációs terveket – gyakorlatilag kihátráltak, közölték, nem fektetnek több pénzt a vergődő Alitaliába.