Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) jóváhagyta a Boeing ellenőrzési és módosítási tervét a 787 Dreamliner átadásainak újraindításához a Wall Street Journal értesülése szerint.

Az amerikai gyártó tervének jóváhagyása lehetővé teszi, hogy várhatóan augusztusban újraindítsa a Dreamlinerek átadásait.

A Boeing napokon belül átadhatja az első 787-est a WSJ értesülése szerint, a következő hat hónapban pedig több mint 120 Dreamliner átadása esedékes, amelyek összértéke eléri a 25 milliárd amerikai dollárt. A gyártó egyelőre nem kommentálta az értesülést.

A Boeing először 2020-ban, majd 2021-ben állította le a 787-esek átadását, miután a azt jelentette az amerikai hatóságnak, hogy gyártási hibákra visszavezethetően az egyes törzselemek csatlakozásánál apró hézagokat fedeztek fel. Ezek bár közvetlen kockázatot nem jelentenek a forgalomban lévő gépek biztonságára, az érintett példányoknál idő előtti anyagfáradást okozhatnak a gépek szerkezetében.

Az elmúlt időszakban a Boeing a gyártási hibák kijavításán, az újonnan és már korábban legyártott 787-esek ellenőrzési folyamatán, valamint a hibákban érintett példányok módosítási tervén dolgozott, amelyhez légügyi hatóságként az FAA jóváhagyása szükséges.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Boeing

Az FAA minden egyes legyártott gépet maga ellenőrizte átadás előtt, miután a hatóság korábban visszavonta a Boeing jogát az egyes példányok légialkalmassági tanúsítványának kiadására.

Mindeközben a gyártósor nem állt le teljesen, de a kibocsátási ütem jelentősen, havi 14 repülőgépről mindössze 2-re csökkent, ez a Boeing mellett a beszállítói láncnak is komoly pénzügyi terhet jelentett.

Az átadások újraindítása jelentős javulást eredményez majd a Boeing utóbbi időszakban jelentősen megcsappant készpénzállományában, valamint a minőségi probléma elhárulásával megindulhatnak a típus elmúlt években gyengélkedő megrendelései is.

Kapcsolódó cikk:

Megnövelt össztömegű 787-est fejleszt a Boeing