Megnöveli az A220-as típus hatótávolságát az Airbus 2020 második félévétől.

Az A220-as maximális felszállótömegét 2268 kilogrammal növeli meg a gyártó, így a hosszabb törzsű A220-300 hatótávolsága 3350 tengeri mérföldre (6200 km), a kisebb befogadóképességű -100-as változat hatótávja pedig 3400 tengeri mérföldre (6300 km) nő.

Mindkét változat hatótávolsága mintegy 450 tengeri mérfölddel (833 km) növekszik a jelenleg hirdetett paraméterekhez képest.

Fotó: AIRportal.hu

Az Airbus kereskedelmi vezetője, Christian Scherer szerint az üzemeltetők a teljesítménynövelésnek köszönhetően új piacokon is megjelenhetnek, olyan várospárok között nyithatnak új, közvetlen járatokat, amelyek között a mai keskenytörzsű repülőgépeikkel nem tudnak repülni közbenső leszállás nélkül.

A vezető szerint a lépés illeszkedik az Airbus tradícióihoz, miszerint folyamatosan fejlesztik a termékeiket.

Hirdetés

A felszállótömeg és a hatótávolság megnövelése ugyanakkor inkább adminisztratív lépés, mintsem fizikai értelemben vett változtatás.

Az A220-as (korábban Bombardier C Series) család teljesítménye korábban amiatt volt reflektorfényben, mert a Boeing támadta a kanadai gyártót, mivel az szerintük tiltott állami támogatással hozott létre egy olyan típust, amely konkurál az új generációs 737-es legkisebb befogadóképességű változatával, a 737 MAX 7-essel. Végül a kereskedelmi vitát a kanadaiak “nyerték”, az USA nem vetette ki a büntetővámot a típusra. Azóta több, egyesült államokbeli légitársaság is rendelt a típusból, az A220-as első üzemeltetője az USA-ban a Delta lett.

A három éve forgalomba került A220-as típuscsaládból (beleértve még a kanadai C Series eladásait is) összesen eddig 530 példányra szerzett megrendelést a gyártó, ezzel a piac oroszlánrészét magának tudhatja a 100-150 üléses sugárhajtású gépek szegmensében. E kategóriában a következő 20 évben mintegy 7000 darab repülőgépre jelez előre keresletet az Airbus.

Forrás: Airbus
Hirdetés