Nem vezettek eredményre az olasz kormány, illetve a New York-i Certares magántőkealapból, a Delta Air Linesból és az Air France-KLM-ből álló konzorcium között augusztus vége óta folyó exkluzív tárgyalások az állami ITA Airways privatizációjáról.
Az olasz Gazdasági és Pénzügyminisztérium megszakította az augusztus vége óta folyó, még az előző kormány döntése nyomán elindult exkluzív egyeztetést, és közölte, hogy október végével megszűntek a kizárólagos tárgyalások az amerikai Certares magántőkealap vezette, a Delta Air Lines és az Air France-KLM partneri részvételével felálló konzorciummal.
Az ősszel leköszönő, Mario Draghi vezett olasz kormány a Mediterranean Shipping Company (MSC) logisztikai vállalat és a Lufthansa konzorciumának ajánlatával szemben preferálta az amerikai partnert, és még a választások előtt le akarta zárni az ügyletet.
A választásokon győztes Giorgia Meloni jelenlegi miniszterelnök már akkor közölte, hogy hatalomra kerülése esetén másként képzeli el az Alitalia romjain létrehozott új olasz nemzeti légitársaság jövőjét.
A mostani döntéssel újraindul a verseny az ITA Airways kérői között, az új kormány célja, hogy pénzügyi befektető helyett inkább egy tőkeerős szakmai vevő irányítsa a légitársaságot.
A Lufthansa egyelőre csak annyit nyilatkozott a Bloombergnek, hogy továbbra is érdekelt az olasz piacon, és figyelik a privatizációs folyamatot. Egyelőre az ITA Airways, az MSC, a Certares, és az olasz kormány sem kommentálta a fejleményeket.
A sikertelen privatizációs tárgyalásokkal összefüggésben a légitársaság vezetésén belül is konfliktusok alakultak ki, október végén az ITA Airways visszavonta Alfredo Altavilla ügyvezető elnök mandátumát, feladatait Fabio Lazzerini vezérigazgató vette át.