Mérföldkőhöz érkezett az angol easyJet diszkont légitársaság: az idei téli menetrendi időszakban indul el ezredik útvonaluk.
A légitársaság honlapján közölte, hogy az október 28-ával induló menetrendi időszakban összesen 24 új útvonalat nyitnak, ezek közül 16 az Egyesült Királyságból indul majd.
Hogy mi alapján választották ki ezrediket nem tudni, de annyi biztos, hogy hivatalosan a Manchester és Bordeaux közötti úrvonal lesz az eredik útvonal az easyJet járathálózatában. Az angol városban koncentrálódik egyébként a diszkont légitársaság fejlődése, mivel csak Manchesterből 5 új célállomás válik elérhetővé.
A bővítés a közép-kelet-európai régióban is érződni fog, mivel Prága, Szófia és Krakkó is beleesik a brit bővítésbe. A cseh fővárosba Belfastból, Szófiába Bristolból, Krakkóba pedig London-Lutonról indít járatokat az easyJet.
A légitársaság tájékoztatása szerint a kapacitásbővítéssel 358 ezer új széket dobnak a piacra, ebből 248 ezer a brit piacot fogja érinteni.
Az 1995-ben egy görög ciprióta, Stelios Haji-Ioannou által alapított easyJet első útvonalát 1996-ban indította el London-Luton és Glasgow között, amelyet egy bérelt Boeing 737-200-assal repültek. Nem sokkal később megérkezett az első saját gépük, egy Boeing 737-300-as, amelyet azóta már szétbontottak.
Ma már a légitársaság flottájában 175 gép van, ezek mindegyike Airbus típusú, és további 140 gépre van rendelése, a gépek 132 városba közlekednek. Az easyJet hálózatában június végégi az elmúlt 12 hónapban 83,2 millióan repültek.