A gyártó becslése szerint átlépheti az egymilliárd dollárt a Dreamliner gyártási hibáiból fakadó kár értéke, és egyelőre nem tudja, mikor indulhat újra a típus példányainak átadása.

A program állapotáról a Boeing a harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében számolt be. A lapunkhoz is eljuttatott eredménykimutatásban azt írta a cég, hogy továbbra is minden erőforrást a gép minőségi hibáinak feltárására és kijavítására fordítanak.

Fotó: AIRportal.hu

Amíg ez a munka nem fejeződik be, addig havonta 2 repülőgép készül el a dél-karolinai gyárban, de az átadások addig nem indulhatnak el, amíg meg nem oldottak minden problémát.

Korábban a Boeing novemberre tette az átadások újraindításának dátumát, a negyedéves eredményközlésben már nem szerepelt erre vonatkozó információ.

Iparági források szerint nagyjából száz legyártott, de át nem adott Dreamliner várakozik a gyártóbázisokon.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legutóbb a titán alkatrészek minősége miatt kellett vizsgálatot elrendelni, ezt megelőzően júliusban fedeztek fel hibákat, akkor a törzs elején, a pilótafülke és az orrkúp között található elülső nyomástartó falnál fedeztek fel illesztési gondokat. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a 787-esek gyártási minőségével kapcsolatban számos esetben emeltek kifogást az üzemeltetők és a hatóság egyaránt.

A 737 MAX forgalomba történő visszaállásával kapcsolatban a Boeing azt közölte, hogy november óta mintegy 200 gépet vettek ki a légitársaságok tárolásból, a gyártó pedig 195-öt adott át üzemeltetésre. Az elmúlt közel egy évben 31 légitársaságnál állt újra szolgálatba az új generációs kesenytörzsű, amellyel 206 ezer járatot és félmillió repült órát teljesítettek.

A 737-esek mostani havi 19-es gyártási rátáját a tervek szerint a jövö év elején 31-re emelik, és már vizsgálják az újabb növelés lehetőségét.

Fotó: AIRportal.hu

A Boeing a harmadik negyedévet 15,2 milliárd dollár bevétellel zárta, ami 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az adózott eredmény 132 milliós veszteséget mutat az egy évvel korábbi 466 milliós mínusz után.

Az év eddigi részében az amerikai gyártó a tavaly január-szeptemberi időszakhoz képest 11 százalékkal több, 47,4 milliárd dollár bevételhez jutott, az adózás utáni veszteség 126 millió dollárra apadt az egy évvel korábbi 3,5 milliárdról.

A kereskedelmi repülőgépekkel foglalkozó üzletág az év eddigi részében 6 százalékkal 20 milliárdra növelte a bevételét, az üzemi szintű nyereség 1,7 milliárd dollár volt, 73 százalékkal több, mint egy évvel korábban.