A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) áprilisi adatai alapján globálisan az utasforgalom meghaladta a járvány előtti szint 90 százalékát, és a cargo-piac is javuló tendenciát mutat.
A szakmai testület értékelése alapján az utasforgalom átlagosan, a világban elérte a pandémia előttinek a 90,5 százalékát, miközben a járatok üléskihasználtsága 81,3 százalék volt, amely 1,8 százalékponttal marad el a járványt megelőzőtől.
Az értékesített utaskilométerben (RPK) mért forgalom világszinten 45,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét, míg Európában 22,2 százalékkal.
Az adatok szerint a belföldi útvonalakon az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény már csaknem 3 százalékkal meg is haladta 2019 áprilisának, azaz a járvány előtti azonos időszak szintjét, míg a nemzetközi járatok esetében még mintegy 6,4 százalékos elmaradás mutatkozik.
Áprilisban folytatódott a 2023 első negyedévében tapasztalt erős forgalmi trend, a legtöbb OECD-országban az infláció enyhülése és a fogyasztói bizalom emelkedése, valamint a repülőgép-üzemanyagárak csökkenése tartósan erős légi utazási keresletet és a költségoldalon mérséklődő nyomást eredményez – mondta Willie Walsh, az IATA főigazgatója.
Az északi félteke utazási főszezonja felé közeledve a légitársaságok keményen dolgoznak azon, hogy az ellátási láncokban folyamatosan tapasztalható akadozás és más működési kihívások ellenére is zökkenőmentes utazási élményt nyújtsanak az utasok számára – tette hozzá. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyes kormányok a zökkenőmentes utazás elősegítése helyett a büntető jellegű szabályozásra törekednek.
Példaként említette a holland kormány Schiphol kapacitásának csökkentésére irányuló önkényes törekvését, illetve azt, hogy az USA-ban és más országokban is bevezetnék az EU-shoz hasonló, a járattörlések és késések esetén az utasoknak járó kártérítést, amely a késések csökkentése helyett anyagi terhet rótt a légitársaságokra.
Ugyanakkor szerinte a szabályzók nem foglalkoznak az olyan tényezők okozta késésekkel, amelyek felett a légitársaságok nem rendelkeznek befolyással, mint például a nem hatékony légiforgalmi irányítás vagy az e területen tapasztalható munkaerőhiány.
„Alig néhány nap múlva a globális légiközlekedési közösség vezetői Isztambulban gyűlnek össze az IATA 79. éves közgyűlésére és a légi közlekedési világtalálkozóra. A szabályozás és más kulcsfontosságú kérdések, köztük a fenntarthatóság kritikus témája, napirenden lesz” – mondta Walsh.
Más trendek a cargo-piacon
A légiáru szállítási piacon 6,6 százalékkal kevesebb volt az árutonna-kilométerben mért globális kereslet áprilisban az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ám a megelőző hónapokhoz viszonyítva a negatív tendencia mérséklődést mutat.
A légitársaságok által felkínált kapacitás az egy évvel ezelőttihez képest 13,4, míg a 2019. áprilisihoz képest 3,2 százalékkal nőtt, így először haladta meg a pandémia előtti szintet.
A növekedés a visszaépülő utasszállító járatok raktéri (belly cargo) kapacitásának köszönhető, míg a dedikált cargo-gépek összkapacitása 2,3 százalékkal csökkent globálisan. Az utasszállító repülőgépek kizárólag áruszállításra való használata, az úgynevezett preighter-üzemeltetés pedig márciusban teljesen eltűnt a piacról.