Összeütközött a stanstedi repülőtéren a Primera Air és a Ryanair egy-egy repülőgépe, a balesetben senki nem sérült meg.

Az airlive információi szerint a Ryanair EI-DCJ lajstromú Boeing 737-800-asa az FR 205-ös, Stansted-Dublin járatot teljesítette, éppen a kijelölt váróponton tartózkodott, amikor a Primera Air OY-PSE lajstromú, PF2871-es (Stansted-Malaga) járatot teljesítő Boeing 737-800-asának szárnyvége és a Ryanair Boeinjének vezérsíkja összeért.

Röviddel az incidens után elővigyázatosságból három tűzoltójármű vonult a helyszínre.

A baleset után a Ryanair légiutas-kísérői tájékoztatták az utasokat, hogy a gépnek nekiütközött egy másik, ezért a gépet evakuálni kell. Mivel a baleset miatt nem lehetett a hátó ajtót kinyitni, ezért mindenkit az első ajtón keresztül szállítottak ki.

A Ryanair a Twitteren erősítette meg az információkat. A jártot teljesítő gépet azóta kicserélték, és 8.15 helyett 12.30-kor sikerült a járatnak elindulnia.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Primera Air törölte a járatot, a légitársaság a Twitteren azt írta, szombaton tudják az utasokat elszállítani, addig gondoskodni ételről és szállásról.

A repülőteret a baleset után egy időre le kellett zárni, de délután már fennakadás nélkül üzemelt a légikikötő.