Címlap Blog Oldal 54

Megvenné a Virgin Australia negyedét a Qatar Airways

A már eddig is partner ausztrál légicégben vásárolandó részesedéssel a katari vállalat áthidalhatná azt, hogy nem növelheti ausztráliai járatainak számát.

Afrika és Latin-Amerika felé tekint a Lufthansa vezére

Mivel az Európa és Távol-Kelet közti járatok nagy kerülőkre kényszerülnek az orosz helyzet miatt, Carsten Spohr Lufthansa-főnök azt nyilatkozta, hogy ezért Afrikába és Latin-Amerikába indítanának több járatot.

Négy Emirates-járat is Budapesten szállt le a közel-keleti konfliktus miatt

Számos járatnak kellett kitérő repülőtéren leszállnia az Iránból Izrael felé indított rakétatámadás következtében kedden, az Emirates Budapest-Dubaj járata Isztambulba ment, a Liszt Ferenc reptérre pedig négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.

Közös stratégia mentén dolgozik tovább a Budapest Airport és a HungaroControl

A két cég számos területen szorosabban együttműködik majd, hogy az utasoknak magas minőséget nyújtsanak, és például csökkentsék a késések számát.

Sztrájk bénítja meg kedden Belgium két fő repülőterét

Belgium két legnagyobb repülőtere, a zaventemi és a charleroi-i repülőtér szinte összes járatát törlik kedden, a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek által meghirdetett sztrájk miatt.

Adatvezérelt technológiával javítja az üzemelést az Emirates

Fontos adatokat szolgáltat a légitársaság napi átlag 470 járatának biztonságáról és üzemanyag-hatékonyságáról a pilóták által használt GE Flight Pulse alkalmazás.

Jövő nyáron már új A321neo gépeivel is repül Budapestre a KLM

A Holland Királyi Légitársaság 95 éve repül Amszterdam és Budapest között, az évforduló alkalmából Marjan Rintel, a KLM-csoport vezérigazgatója Ferihegyre látogatott és villáminterjút adott az AIRportal.hu-nak.

Flight Supervisor

EL AL Israel Airlines

Már mobiltárcával is vásárolható repülőjegy és kiegészítő szolgáltatás a Wizz Airnél

A Wizz Air az Android és iOS rendszeren működő alkalmazásában bevezette a Google Pay, illetve Apple Pay fizetési lehetőségeket.

Elbúcsúzott utolsó KC-10 légiutántöltő gépétől az USA légiereje

Kivonta flottájából az utolsó McDonnell Douglas KC-10 Extender légiutántöltő repülőgépét a USAF, ezzel véget ér a típus több mint négy évtizedes karrierje a flottában.

Letett a szaúdi vegyesvállalat alapításáról a Wizz Air

A nagy hatótávú A321XLR-t várhatóan csak 2026-ban, a továbbfejlesztett hajtóművek érkezésével állítja forgalomba a Wizz Air Abu Dhabi, Szaúd-Arábiába pedig bár több járatot indítana Európából, az ottani 50 gépes légitársaság alapításáról letett a cég.

Vezetőcsere történt a debreceni repülőtéren

Györke Ernő, az egykori Malév Ground Handling volt forgalmi igazgatója váltja a légikikötőt üzemeltető társaság élén Király Tamás eddigi ügyvezetőt, aki közös megegyezéssel távozott.

Folytatódik a sztrájk a Boeingnél

A szakszervezet elutasította a menedzsment "véglegesnek és legjobbnak" nevezett ajánlatát a dolgozók juttatásairól, így folytatódik a 737, 767 és 777 típusok gyártósorait megbénító, szeptember 13. óta tartó munkabeszüntetés.

Több légitársaság is törölte izraeli járatait

Az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus fokozódása miatt több légitársaság felfüggesztette járatait.

2026-ban indulhat a ferihegyi gyorsforgalmi megújítása

Az Üllői út-Határ út csomóponttól a Market Centralig szélesítik a repülőtéri gyorsforgalmit, számos kapcsolódó útfejlesztéssel a teljes beruházást 3,5-5 év hosszúra becsülik, legkorábban 2030-ban készülhet el.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

A HungaroControl osztályvezetője kapta a Polgári Repülésért Érdemérmet

Székely Zoltán a légiközlekedés irányításában, szabályozásában és a szakemberképzés területén végzett kimagasló tevékenységéért részesült a kitüntetésben, Szalóky Péter légiforgalmi irányítási szakértő pedig Közlekedésért Érdemérmet kapott.

Rágcsáló miatt szakította meg útját a Scandinavian egyik járata

Koppenhágában szakította meg útját az SAS Oslóból Malagába tartó járata, mert az egyik utasnak felszolgált étel csomagolásából egy egér ugrott ki.

A téli időszakban is közlekedik a Málta-Pécs-München járat

A Universal Air a téli menetrendben is fenntartja járatát a Málta-Pécs-München útvonalon, amelyen heti két alkalommal repül Dash 8-400-asával.

Parkoló ügyintéző

Budapest Airport Zrt.

Csak a londoni járatát hagyja meg télre Debrecenből a Wizz Air

A diszkont légitársaság megszünteti római járatát, London-Lutonba a korábbi heti öt helyett csak három járat repül a téli menetrendben.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »